EU-csúcsot tartanak: vasárnap dől el a görögök sorsa


-A A+

Vasárnap összeül az Európai Unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács, és az a végső határidő arra, hogy sikerüljön tető alá hozni a megállapodást Görögországgal - közölte az eurózóna tagállami vezetőinek csúcstalálkozóját követően Donald Tusk, a tanácskozás elnöke.

Tusk világossá tette, ha addig nem sikerült megállapodni, akkor a tárgyalások véget érnek, és a lehető legrosszabb forgatókönyv is elképzelhető.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt közölte: ellenzi Görögország kilépését az eurózónából, de ha a görög kormány nem teszi meg, amit meg kell tennie, akkor nem fogja tudni megakadályozni azt. "Részletesen kidolgozott forgatókönyvünk van a Grexitre - jelentette ki most először a bizottság elnöke.

Nincs megállapodás

Angela Merkel német kancellár jelentette be, hogy nincs megállapodás Görögország adósságválságának megoldását illetően.Vasárnapra újabb csúcstalálkozót hívtak össze, immár valamennyi EU-tagállam részvételével,ami mutatja a helyzet sürgető voltát.

A kancellár reméli, hogy csütörtökig megfelelő, kellően részletezett görög javaslatok érkeznek egy újabb, több évre szóló pénzügyi mentőprogramra. Ezt megelőzően azonban Alekszisz Ciprasz görög kormányfőtől már szerdán várják annak részletezését, milyen reformokat kíván megvalósítani, és annak fényében fogják megítélni, hogy a görög reformtervek kellően alátámasztanak-e egy újabb uniós mentőprogramot.








EZT OLVASTA MÁR?

X