Az oslói egyetem diákja lesz Anders Breivik


-A A+

Felvették az Oslói Egyetem politikatudományi szakára a hetvenhét ember lemészárlása miatt börtönbüntetését töltő Anders Behring Breiviket – jelentette be a felsőoktatási intézmény pénteken. A 36 éves norvég tömeggyilkos augusztusban kezdi meg a tanulmányait, de nem vehet részt az órákon és nem léphet kapcsolatba a professzorokkal vagy más diákokkal.

„Breivik megfelelt a felvételi követelményeknek. Ragaszkodunk a szabályainkhoz, ezért felvételt nyert” – közölte Ole Petter Ottersen, az egyetem rektora, mondván, hogy az elítélteknek is joguk van tanulni, ha megfelelnek a követelményeknek. A szélsőségesen jobboldali, mindenekelőtt iszlámellenes nézeteket valló Breivik által választott képzés keretében a hallgatóknak teljesíteniük kell a demokráciával, az emberi jogokkal és a kisebbségekkel kapcsolatos kurzusokat is.

„A tanulmányait kizárólag a cellájában fogja folytatni. A kommunikáció egy kapcsolattartón keresztül fog zajlani a börtönben” – magyarázta Ottersen. Hozzátette, Breiviket tankönyvekkel ellátják, az internethez azonban nem fog hozzáférni. 

Hatalmas felháborodást keltett a skandináv országban, amikor a férfi jelentkezett az intézmény hároméves képzésére, sokan azon az állásponton voltak, hogy a jelentkezését azonnal el kell utasítani. Az egyetem több diákja ott volt a Breivik által 2011 nyarán végrehajtott mészárlás helyszínén, másoknak barátai, rokonai voltak az áldozatok között.

„Sértő, hogy tanulhat (...),  az pedig különösen fáj, hogy a bejelentés néhány nappal a tömegmészárlás 4. évfordulója előtt történt” – mondta Lisbeth Kristine Royneland, az áldozatok családtagjait képviselő csoport elnöke. „Annak azonban számunkra nincs jelentősége, hogy regényeket vagy politológiai könyveket olvas, amíg rácsok mögött marad” – tette hozzá az illetékes.

Anders Behring Breiviket huszonegy évi börtönbüntetésre ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül lemészárolt fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.








EZT OLVASTA MÁR?

X