Videó is készült a „tévedésből” megvert szegedi lány ütlegeléséről


-A A+

A rendőrséghez és egy helyi hírportálhoz is eljutott az a videó, amelyet egy szemtanú készített az afrikai származású barátja miatt bántalmazott szegedi lány megtámadásáról.

A delmagyar.hu beszámolója szerint felvétel készítője turistaként járkált szombat este a városban. A férfi elmondta: arra figyelt fel, hogy két vagy három ember teljes erejéből üt valakit. Ekkor vette elő a kamerát. „Addigra már két ember feküdt a földön, a háttérben látható kopasz pedig többször is megpróbált nekimenni a társaság tagjainak” – mesélte a portálnak.

Mint írtuk, a fiatal párba azért kötöttek bele „nemzeti érzelmű” fiatalemberek, mert azt hitték, hogy a fiú bevándorló. A négy támadó egyike, egy fekete ruhás, kopasz fiatal azt üvöltözte, hogy a félvér fiú takarodjon haza Magyarországról. Barátnője próbált közbelépni, elmagyarázta nekik, hogy barátja itt született, azóta itt él, és magyar állampolgár.

Ez nem érdekelte a támadókat, akik brutálisan bántalmazták a lányt: arccsontja eltört, szája felrepedt, kis híján több foga is kiesett, hétfőn műteni kellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X