Azonosították a mozis ámokfutót, aki több embert megölt


-A A+

A rendőrség szerint az elkövető egy 59 éves, büntetett előéletű, alabamai származású, állástalan "vándormadár", John Russel Houser volt.

Mint arról beszámoltunk: egy fegyveres ámokfutó két embert megölt, kilencet pedig megsebesített csütörtökön az amerikai Louisiana állam Lafayette városának egyik mozijában, majd magával is végzett.

A lövöldözés este hét órakor kezdődött a Kész katasztrófa című film vetítése közben. A sebesültek közül háromnak az állapota válságos. A meglőttek között volt tizenéves és 60 év feletti is. A rendőrség szerint az elkövető egy 59 éves, büntetett előéletű, alabamai származású, állástalan "vándormadár", John Russel Houser volt.

Szemtanúk az amerikai sajtónak nyilatkozva elmondták, hogy Houser mintegy 20 perccel a film vetítésének kezdete után egyszer csak felállt a székéből, és anélkül, hogy mondott volna egy szót is, lövöldözni kezdett. Először az előtte ülő két nézőt lőtte agyon. Michael Edmonson, louisianai állami rendőrség ezredese szerint Houser indítéka egyelőre nem ismert. 

A férfi legkevesebb 13 lövést adott le a nézőtéren. Ezután a menekülő tömegben elvegyülve sikerült kijutnia a filmszínházból, ám a helyszínre érkező rendőröket látva visszafordult, majd az üldözői szerint maga ellen fordította fegyverét.

Obama szigorítaná a fegyvertási szabályokat

Az incidensről a Kenyába tartó Barack Obamát az elnöki különgép németországi újratankolásakor tájékoztatták. Obama éppen csütörtökön, a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: elnöki időszakának "legdühítőbb" kudarcának tartja, hogy nem sikerült elérnie a fegyvertartást szabályozó előírások szigorítását még az elmúlt években tűzfegyverrel elkövetett sorozatos tömeges gyilkosságok után sem.

A 2001. szeptember 11-i merényletek óta terrortámadásokban meghalt amerikaiak száma nem éri el a százat, lőfegyverekkel elkövetett bűncselekményekben azonban több tízezren vesztették életüket ugyanezen idő alatt az Egyesült Államokban - hangsúlyozta az amerikai elnök.

Obama lesújtónak nevezte, hogy ezt a problémát nem sikerült megoldani, kijelentette ugyanakkor, hogy elnöki időszakának hátralévő részében sem kíván tétlen maradni e kérdésben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X