Soros György is megszólalt menekültügyben


-A A+

Ha Európa képtelen lesz segíteni a kontinensre özönlő menekülteken, akkor elbukhat – vélekedik Soros György, aki a Financial Timesban megjelent véleményírásban fejtette ki álláspontját. Szerinte a legtöbb európai ember pozitívan tekint a bevándorlásra, azonban a határokon tapasztalható káosz táplálja a populista politikai pártokat. 

A jelenlegi menekültválságra Európa eddig nem tudott megfelelő választ adni, ezzel elérte, hogy egyes tagállamok a saját kezükbe vegyék a megoldást - emeli ki Soros. Példaként hozza fel a magyar kormányt, mely kerítést épít a szerb határra, más tagállamok pedig a bevándorlási kapacitásuk határait elérve szintén megoldást keresnek a problémára – írja a portfolio.hu.

Soros szerint Európának minden menedékkérő számára lehetővé kell tenni, hogy biztonságban legyen addig, amíg elbírálják a menedékkérelmét. Ez nem jelenti azt, hogy ezt a biztonságot mindenki számára meg kell teremteni, de fontos, hogy azok, akik esélyesek a menedékkérelem pozitív elbírálására, ne veszélyeztessék az életüket.

A megoldás az lenne, ha külföldről is lehetne pályázni a menekülteknek a bebocsátásra. Jelenleg is több ezer olyan képzettségű ember van libanoni és jordániai menekülttáborokban munka nélkül, akikre Európának szüksége lenne, például orvosok, ápolók, építőipari munkások. Soros szerint nekik lehetővé kellene tenni, hogy a menekülttáborokból is pályázzanak az európai letelepedésre.

Soros szerint ugyanakkor a 28 EU-tagállam eltérő bevándorlási rendszere jelenleg nem jelent megoldást, egy központi európai bevándorlási ügynökséget kellene létrehozni, mely az egész EU-ban kezelné a beérkező menekültkérelmeket. Emellett közös határőrizeti szervet kellene felállítani, melyből minden tagállam kivehetné a részét. 








EZT OLVASTA MÁR?

X