Tanfolyamokkal segítené Bécs a menekültek beilleszkedését


-A A+

Augusztus végétől kurzusokkal segítik a menekültek munkaerő-piaci elhelyezkedését Ausztriában – közölte az osztrák munkaügyi szolgálat (AMS) hétfőn. A szervezet öt héten át tartó kísérleti projektbe kezd. Ez idő alatt csaknem ezer menekült vehet részt tanfolyamon, amelyen a már megszerzett szakmai képzettségét igyekeznek felmérni és az osztrák munkaerőpiacon tapasztalható elvárásokhoz igazítani.

A kurzus arab, farszi, orosz és francia nyelven végezhető, és lehetőség nyílik személyes konzultációra is. A tanfolyam kiegészül anyanyelven indított részképzéssel is, amelyen például alapvető számítógépes ismereteket lehet majd elsajátítani. Hat tanfolyam indul augusztus végén, a tervek szerint a kurzushelyek felét nők fogják betölteni.

A bécsi műszaki egyetem szervezésében fiatal, főleg kísérő nélkül érkező migránsok sajátíthatják el az informatika alapismereteit. A WelcomeTUcode elnevezésű kéthetes tanfolyamok augusztus végéig tartanak, tematikájukat a tanárok és diákok közösen fejlesztették ki. A kurzust csaknem ötven fiatal végezheti majd el.

Az Ausztriában menedékjogot szerzők közül 12 109 a munkakereső, közülük a legtöbben Szíriából és Afganisztánból érkeztek, a szíriai menekültek képzettsége igen magas. Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) hétfői adásának beszámolója szerint az alsó-ausztriai Semmeringen 12 afgán és szíriai migráns fiatalt helyeztek el egy terápiás központban, hogy segítsék őket az átélt traumák feldolgozásában. A fiatalok, akik közül néhányan már több éve az alsó-ausztriai Mödlingben élnek egy segélyszervezet által működtetett otthonban, egy hetet töltenek most együtt. Ez idő alatt pedagógusok, pszichológusok és orvosok segítenek nekik, hogy később teljes életet élhessenek.

A bécsi egyetem pszichiátere szerint ha ezek a fiatalok nem kapnak megfelelő ellátást, eltévelyednek, alkoholhoz, drogokhoz nyúlhatnak. A beszámoló szerint minden kísérő nélkül érkező kiskorú menekült poszttraumatikus stresszben vagy depresszióban szenved, a segélyszervezet által működtetett otthon több mint negyven lakójának harmada szed lelki tüneteire gyógyszert.

A legfrissebb információk szerint az év első hat hónapjában 28 311 menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában, háromszázzal többet, mint tavaly egész évben. A legtöbben, csaknem 7700-an Szíriából, mintegy 5800-an Afganisztánból, 3800-an pedig Irakból érkeztek. A 2014-es menekültkérelmek közül kilencezret fogadtak el. A külügyminisztérium legújabb számítása szerint idén 80 ezer kérelem benyújtása várható, és csaknem 30 ezret el is fogadnak majd.








EZT OLVASTA MÁR?

X