Tiltakoztak Kölnben és Brüsszelben Törökország kurdellenes támadásai miatt


-A A+

Több ezren vonultak utcára szombaton Kölnben és Brüsszelben, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a török hadsereg kurdok elleni légicsapásai miatt.

A rendőrség és a szervezők információi szerint kora délután mintegy ötezer demonstráló gyűlt össze a Németország nyugati részén található Köln belvárosában. A tüntetést meghirdetők azt remélik, hogy a nap folyamán akár 10 ezer fősre is duzzadhat ez a tömeg.

Az emberek több mint 50 szervezet felhívására érkeztek a belvárosba. A rendőrség egyik szóvivője elmondta, hogy a tüntetések békésen zajlanak.

"Végzetes lenne Törökország és a régió számára, ha a közel-keleti regionális konfliktusok miatt a belső békefolyamat (Törökországban) falba ütközne" – közölte Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a Rheinische Post című lap szombati számában megjelent interjúban.

A belga fővárosban nagyjából 200-an tüntettek kurd zászlókat lengetve és a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) alapító és 1999 óta börtönben ülő Abdullah Öcalan arcképét a magasba tartva.

A különböző szervezetek és a PKK politikai szárnyának tartott Kurdisztáni Nemzeti Kongresszus (KCK) felhívására egybegyűltek megemlékeztek a kurd gerillák és a török hadsereg egymás ellen irányuló megtorlási hullámát kiváltó július 20-i suruci merénylet 32 halálos áldozatáról is.

Ez a Törökország szíriai határvidékén elkövetett támadás minden bizonnyal az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet műve volt, de a PKK a török biztonsági erők néhány tagjának megölésével válaszolt rá, mivel szerinte azok nem védik meg a helyi lakosságot a terroristáktól.

A török hadsereg immáron két hete az IÁ észak-szíriai állásai mellett a PKK észak-iraki létesítményeit is támadja.








EZT OLVASTA MÁR?

X