Nagyon rossz vége lett egy vallási fesztiválnak


-A A+

Legalább 11 ember meghalt a kelet-indiai Dzsarkhand államban egy vallási fesztiválon kialakult tolongásban hétfőn.

Az eset kora reggel történt Devgarh településen, ahol több száz zarándok próbált meg másokat megelőzve bejutni a környék egyik templomába.

A templom előtt az éjszaka folyamán rengeteg ember gyűlt össze, mintegy 15 kilométeres sort alkottak. A tülekedés akkor kezdődött, amikor a templom kapuit kinyitották, majd a később érkezettek a rendfenntartók közbeavatkozása ellenére  törtek előre. 

A hatóságok adatai szerint mintegy kétszázezer ember zarándokolt el a templomhoz, hogy részt vegyen a hinduizmus egyik legfőbb istenének, Sivának a tiszteletére rendezendő egyhónapos fesztiválon. 

Egy rendőrségi tisztviselő szerint a hatalmas tolongásban legalább 11 zarándok meghalt, köztük nyolc nő, és huszonnégyen megsérültek. A sérülteket kórházba szállították.

A sűrűn lakott Indiában egyre gyakrabban történnek hasonló tragédiák fesztiválok, illetve zarándoklatok alkalmával. Idén júliusban 27 ember meghalt, amikor egy fürdési rítussal egybekötött dél-indiai hindu fesztiválon tömegpánik tört ki. Ándhra Prades államban több tízezer ember nyomult a folyópartra, hogy megmártózzon, és ekkor haltak meg sokan a tolongásban.  

Másfél évvel ezelőtt a közép-indiai Madhja Prades államban kitört tömegpánikban több mint 110 embert, elsősorban nőket és gyerekeket  tapostak halálra. Dzsarkhand 255 kilométerre fekszik Bihár állam fővárosától, Patnától délre.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X