Folyó felett, hegyek között vezet Kína első „zöld” autópályája
Átadták Kína első környezetbarát, kilométereken át egy folyó felett vezető autópályáját a közép-kínai Hupej tartomány hegyvidéki térségében.
A csaknem 11 kilométeres út festői szépségű tájon át kanyarog, 4,4 kilométer hosszan pedig víz felett. Amikor Hsziangsan település és a Jipa nevű autópálya között egy hegy esik útjába, megkerüli azt, nem folytatódik alagútban. A hegy és a felületét borító erdők tehát háborítatlanul maradtak.
A 70 millió dolláros beruházásnak köszönhetően a völgy vonalát követő úton haladók egyszerre élvezhetik a kék ég, a víz és a hegyek látványát, egyúttal a korábban egyórás utat 20 perc alatt tehetik meg.
A régióban élők azt remélik, hogy az online médiának és a televíziós híradásoknak köszönhetően máris népszerűvé vált, "zöldként" hirdetett látványosság révén a környék nevezetességei iránt is megnő az érdeklődés, s ezáltal megélénkül a helyi turizmus.
A projekt menedzsere korábban azt nyilatkozta, amikor 2013-ban asztalra került az új autópálya építésének terve, három különböző változat közül kellett dönteni. Ebből kettő a hegyeken át vezetett volna alagutakkal, a harmadik pedig hosszabb volt ugyan, de a vízre kellett építeni. Végül azoknak a mérnököknek az érvelését hallgatták meg, akik a változatos növényzet és az erdőségek védelmét, egyben az egyedi megoldást részesítették előnyben.
- 40645 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 40647 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 40647 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 40648 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 40650 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 40650 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni