Tony Blair szerint megsemmisülés vár a Munkáspártra, ha Corbyn lesz a vezetője


-A A+

Tony Blair volt brit miniszterelnök szerint megsemmisülés vár a brit Munkáspártra, ha a hagyományos baloldalt képviselő Jeremy Corbynt választják meg a májusi parlamenti választási vereség után a párt éléről lemondott Ed Miliband utódául.

A politikus a The Guardian című lap csütörtöki számában drámai hangúnak ítélt felhívásban fordult a Labour tagjaihoz, hogy akadályozzák meg a párt újjáéledő radikális balszárnya prominens képviselőjének győzelmét a pénteken kezdődő választási folyamatban, amelynek eredményét szeptember 12-én hirdetik ki. A cikkben a politikus - aki a Labour történetében egyedülálló módon három választást nyert meg egymás után, később azonban rendkívül népszerűtlen lett - úgy fogalmazott, hogy halálos veszély leselkedik a pártra, ha Jeremy Corbyn lesz a vezetője. Blair arra kérte a tagokat, "ne meneteljenek holdkórosként a szakadék felé". 

"Mindegy, hogy bal- vagy jobboldalon, netán középen állnak, az is, hogy egykor támogattak-e engem vagy gyűlölnek, de kérem, értsék meg a veszélyt, amelyben vagyunk. Ha Jeremy Corbyn lesz a vezető, nem olyan vereségben lesz részünk a következő választáson, mint 1983-ban vagy 2015-ben, hanem a megsemmisülés várhat ránk" - írta.

Blair július végén burkoltan már hangot adott Corybnnal szembeni bírálatának: a munkáspárti kötődésű Progress elemzőműhelyben tartott beszédében azt mondta, a régi időkre jellemző, "hagyományos balos alapállásból" ma már nem lehet választásokat nyerni. Szerinte a győzelemhez az kell, hogy a párt széles választói bázis számára jelentsen vonzerőt és bírja az üzleti-vállalkozói szféra támogatását. Ehhez képest a jelöltek között a legfrissebb felmérések szerint toronymagasan vezető Jeremy Corbyn többször is azt hangoztatta, hogy nagymértékű államosítást tartana szükségesnek, ami viszont a pártot támogató legjelentősebb magánszemélyeket riasztotta el. Reprivatizációt hajtana végre az energiaszektorban, újranyitná a szénbányákat, emelné a személyi jövedelemadó felső kulcsának mértékét és valamilyen formában mérlegelné a Labour termelési erőforrások köztulajdonba vételéről szóló régi alaptézisének visszaemelését a párt alapokmányába. A híres 4. cikkelyt Tony Blair idején törölték el. 

A Munkáspárt új vezetőjének megválasztása elhúzódó folyamat, a választani akarók regisztrációjának határideje szerdán zárult le. A párt tájékoztatása szerint 610 ezren regisztráltak, ebből 165 ezren az utolsó 24 órában. Egyesek attól tartanak, hogy a párton kívüliek is bejutottak - ehhez csak a háromfontos tagsági díj megfizetésére volt szükség. Corbyn vetélytársai szerint az utolsó pillanatban tömegével jelentkezők az ő támogatói, és mivel a pártnak nincs megfelelő apparátusa arra, hogy ellenőrizze munkáspárti kötődésüket, felmerül annak a veszélye, hogy a választási folyamat nem lesz tiszta. 








EZT OLVASTA MÁR?

X