Az Iszlám Állam klórgázt vetett be a kurd harcosok ellen
Vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet erői az észak-iraki Erbíl közelében - közölte csütörtökön Berlinben a német védelmi minisztérium szóvivője.
A szóvivő megerősítette a Bild című lap beszámolóját, amely szerint a támadás szerdán történt a kurdisztáni fővárostól 40 kilométerre fekvő Makhmournál. A terroristák a katonai hírszerzés egyik informátora szerint valószínűleg klórgázt vetettek be.
A támadásban valószínűleg nagyjából 60 kurd katona sebesült meg. A vegyifegyver-támadás körülményeinek kivizsgálására elindult egy szakértői csoport Bagdadból - számolt be online kiadásában a Bild.
A védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a térségben tevékenykedő német katonákat nem érintette a támadás, kurd harcosok viszont légúti károsodást szenvedtek el.
A Bundeswehr kiképzői Erbílben kurdokat tanítanak be német fegyverek használatára. Az Országgyűlés áprilisban úgy döntött, hogy Magyarország - amerikai felkérésre - legfeljebb 150 katonát küld az IÁ elleni fellépéshez az erbíli kiképző központba, ahol a Bundeswehr jelenleg nagyjából 80 fős csoportja is dolgozik. A tervek szerint a magyar katonák biztosítási feladatokat látnak el. Németország tavaly szeptember óta támogatja az IÁ ellen harcoló kurd erőket, a Bundeswehr már 1500 tonnánál is több felszerelést, fegyvert, lőszert és más hadianyagot szállított a kurdisztáni régióba.
A Bild egy másik csütörtöki beszámolója szerint nemzetbiztonsági szolgálatok arra figyelmeztetnek, hogy az IÁ ellenségként tartja számon Németországot, és ezért a közel-keleti térségben működő német nagykövetségek és konzulátusok munkatársait és azok hozzátartozóit fokozottan fenyegeti az a veszély, hogy az IÁ elrabolja és kivégzi őket, éppen úgy, mint legutóbb a horvát Tomislav Salopeket, aki Egyiptomban dolgozott egy francia olaj- és gázipari cégnek. Az IÁ egyiptomi csoportja szerdán tett közzé egy felvételt a közösségi médiában a júliusban elrabolt horvát férfi lefejezéséről.
- 33266 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33268 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33269 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33270 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33271 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33272 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni