Saját házában robbantottak fel egy belügyminisztert


-A A+

Otthonában tartott politikai nagygyűlést Pandzsáb belügyminisztere, ott robbantotta fel magát egy tálib merénylő.

Öngyilkos merényletet követtek el vasárnap egy politikai gyűlés résztvevői ellen Pakisztán legnépesebb tartományában, Pandzsábban. A támadásban legalább kilencen meghaltak, köztük a helyi kormány belügyminisztere is - közölték illetékesek.

A merényletet a fővárostól, Iszlámábádtól mintegy 70 kilométerrel északnyugatra található Sádi Hán településen hajtották végre. Az öngyilkos merénylő délelőtt berontott a politikai rendezvénynek helyet adó házba, a pandzsábi belügyminiszter, Suja Hanzada otthonába, és a levegőbe röpítette magát. A detonáció miatt beomlott az épület teteje, aminek következtében a tárcavezetőn kívül további 8 ember lelte halálát a romok alatt, 25-en pedig megsebesültek.

Pandzsáb a legnagyobb és leggazdagabb pakisztáni tartomány, és Navaz Sarif kormányfő politikai fellegvára. Az ország többi részéhez képest békés térségnek számít, itt él a mintegy 190 milliós lakosság több mint fele. 

A támadást a tálibok mozgalmával kapcsolatban álló csoport, a Laskar-e-Iszlám vállalta magára, tettét az ellene folyó katonai műveletek megtorlásának nevezte. "Az ilyen jellegű támadások a jövőben is folytatódni fognak" - hangsúlyozta a lázadó szervezet egyik képviselője.








EZT OLVASTA MÁR?

X