A brit fiatalok közel fele nem tartja magát teljesen heteroszexuálisnak


-A A+

A fiatal felnőttek csaknem fele nem tartja magát teljesen heteroszexuálisnak Nagy-Britanniában: a YouGov vezető közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a 18 és 24 év közöttiek 49 százaléka gondolja úgy, hogy más kategóriába esik a Kinsey-féle skálán, és csak 46 százaléka tartja magát egyértelműen heteroszexuálisnak.

 Alfred Kinsey biológus, akinek az emberi szexualitással foglalkozó kutatásai radikálisan átalakították a nyugati világ szexualitásról való gondolkodását, úgy vélte, hogy az emberek nem sorolhatók be egyszerűen a hetero-, a bi-, illetve a homoszexuális kategóriákba. Ezért létrehozott egy nullától hatig terjedő skálát, amelyen a nulla a teljesen heteroszexuális, a hat pedig a teljesen homoszexuális. Kinsey szerint a legtöbb ember valahol a kettő között van.

A 18-24 év közötti korosztály körében 46 százalék jelölte meg a nullát, hat százalék a hatost, 43 százalék a kettő között helyezte el magát. 

A fiataloknál mért megoszlás élesen ellentmond a brit társadalom egészében jelzett arányokkal, amelyek szerint a lakosság 72 százaléka teljesen heteroszexuális, és csak 23 százalék esik máshová a Kinsey-féle skálán. A 23 százalékból négyet tesznek ki a homoszexuálisok. A YouGov 1632 brit felnőtt megkérdezésével készítette felmérését.

Abban többségében minden generáció egyetértett, hogy a szexualitás nincs kőbe vésve. Szakértők szerint ez talán azzal magyarázható, hogy egyre több közszereplő beszél nyíltan szexuális irányultságáról, de az is lehet, hogy ez a vélemény egyfajta általános kulturális változás jele.A heteroszexuálisok 60 százaléka és a homoszexuálisok 73 százaléka véli úgy, hogy a szexualitás sokrétűbb az általuk képviselt két kategóriánál. A heteroszexuálisok 27 százaléka szerint viszont nincs átmenet, az ember vagy saját neméhez vonzódik vagy az ellenkezőhöz.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X