Összeütközött két sportrepülőgép a Fehér-Kárpátokban


-A A+

Két sportrepülő ütközött össze Szlovákiában, az illavai járásbeli Vöröskőnél. Az eddigi információk szerint a Fehér-Kárpátokban történt tragédiában legalább hét ember vesztette életét. Egy embert nem találnak.

A két repülőben összesen negyvenen utaztak, egy légiparádés ejtőernyős bemutatóra készültek, azt szerették volna gyakorolni. A Sme.sk információi szerint a balestet az egyik repülő pilótája okozta, aki nekiment a másik repülő farokrészének.

Két L-410-es típusú repülő ütközött, amelyekben ejtőernyősök voltak. A baleset megközelítőleg 1500 méter magasban történt.

A helyszínen jelenleg is folyik a mentés. A tűzoltóság szóvivője, Zuzana Farkasová elmondta, hogy speciális egységeket is küldenek a helyszínre, hogy azok a nehéz terepviszonyok között keresni tudják a sérülteket, az esetleges további áldozatokat. Viliam Čislák egészségügyminiszter a helyszínre utazott. Közben pedig felszóíltotta a környékbeli kórházakat, hogy legyenek készenlétben, hogy azonnal segíteni tudjanak a sérülteken.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X