Megint leégett egy menekülteknek előkészített szállás Németországban
Németországban ismét tűz ütött ki egy menedékkérők befogadására előkészített épületben. Kedd hajnalban a Brandenburg tartománybeli Nauenben egy tornacsarnok égett le. A rendőrség szerint valószínűtlen, hogy műszaki hiba okozta a tüzet a csarnokban, ahol a héten 130 menedékkérőt akartak elhelyezni, és meglehet, hogy szándékos gyújtogatás történt.
A lángok az épület egészét elborították, a tűzoltók ezért úgy döntöttek, hogy a tűz tovaterjedésének megakadályozására összpontosítanak és hagyják leégni a csarnokot – közölte az RBB regionális közszolgálati médiatársaság. A Berlin melletti Nauenben az utóbbi hetekben több tüntetést tartottak a menedékkérők tervezett befogadása ellen.
Németországban számos gyújtogatás történt az utóbbi hónapokban menedékkérők elhelyezésére előkészített, még lakatlan ingatlanokban, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy az önkormányzat ne tudjon bevándorlókat költöztetni az adott környékre.
A menekülthullám erősödésével a rasszista, idegenellenes támadások száma is emelkedik. A szászországi Heidenauban a hét végén zavargások voltak egy menekültszállásnál. Angela Merkel kancellár és kormányának több tagja elítélte az erőszakot és a szélsőjobboldali gyűlölködést, a törvényhozás alsóházának (Bundestag) elnöke, Norbert Lammert pedig egy keddi lapinterjúban szégyennek nevezte a menedékkérők elleni erőszakos tüntetéseket. Úgy fogalmazott, hogy az ilyen cselekmények "kínosak" Németországnak.
Az egyik legtekintélyesebb német politológus, Werner Patzelt szerint a heidenaui zavargások arra utalnak, hogy a menedékkérők számának emelkedése az idegenellenesség jelentős erősödését idézheti elő. Szerinte ebben a politikának is felelőssége van, mert nem ad válaszokat a lakosság egyre szélesebb rétegeit a hatalmába kerítő elbizonytalanodásra és az "elhazátlanodás" érzésére, amely a tömeges bevándorlás és a menekülthullám révén alakult ki.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni