Tiencsini robbanások: egy tucat embert vettek őrizetbe


-A A+

A kínai rendőrség őrizetbe vett 12 embert, a Legfőbb Ügyészség pedig 11 hatósági személy ellen foganatosított intézkedést a tiencsini ipari telepen történt robbanásokkal összefüggésben, amelyek legkevesebb 139 emberéletet követeltek – közölte csütörtökön a közbiztonsági minisztérium.

Az intézkedés alá vont személyek között van a tiencsini önkormányzat szállítási bizottságának feje, valamint a kikötőt üzemeltető vállalat elnöke. A szállítási minisztérium egyik vezetőjét, Vang Csin-vent hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják, amiért törvényt sértve segítette a felrobbant raktár tulajdonosát, a Zsujhaj International logisztikai vállalatot a veszélyes anyagok tárolásához szükséges engedély, illetve a biztonsági igazolások megszerzésében.

Nyomozás folyik a telepet működtető vállalat elnöke és helyettese, illetve igazgatósági tagok ellen is. Azzal gyanúsítják őket, hogy vállalatuk jogellenesen tárolt veszélyes anyagokat.

A vizsgálatban érintettek között vannak a fuvarozást szabályozó hatóságok illetékesei, munkavédelmi és földhivatal tisztségviselők, törvénytelenül kiadott vámengedélyek kiállítói.

A hatósági eljárás során voltak, akiket rendőrök vezettek elő, mások óvadék ellenében egyelőre szabadlábon lehetnek, megint mások - így a vállalat menedzserei - házi őrizetben vannak, egyeseket letartóztattak.

Az augusztus 12-én történt robbanásokban és az azokat követő tűzvészben legfrissebb hivatalos hírek szerint 139-en haltak meg. Több mint két héttel a történtek után még mindig 34 embert eltűntként tartanak nyilván a hatóságok. A detonációk csaknem 17 ezer háztartásban okoztak károkat az ipari telep két kilométeres körzetében.

Az előzetes becslések szerint a biztosított kár összege 1-1,5 milliárd jüan (43,5-65 milliárd forint) között lehet. Az érintett területen több mint 8 ezer új autó vált ronccsá. Megfigyelők szerint a jelentős veszteség arra fogja ösztönözni a biztosítótársaságokat, hogy a jövőben körültekintőbben járjanak el ügyfeleik ellenőrzésekor.








EZT OLVASTA MÁR?

X