BRÉKING: romániai sofőr hagyott cserben az osztrák autópályán 50 menekültet?


-A A+

Közel ötven menekült holttestét találtak Ausztriában az A4-es autópálya mellett, a magyar határ közelében csütörtök délelőtt egy kisteherautóban. A magyar rendszámú járművet egyes források szerint román állampolgár vezette, de az biztos, hogy a rendszámát egy román állampolgár váltotta ki. FRISSÍTÉS: A román külügyminisztérium cáfol.

Akár ötvenen is megfulladhattak abban a teherautóban, amelyet az osztrák A4-esen, a magyar határtól 30 km-re állítottak meg  – írja a Krone.at. A csempészek magukra hagyhatták őket, a felelősök után hajtóvadászat folyik. Az osztrák belügyminiszter szerint „ez egy sötét nap”, az európai embercsempészet ellen pedig teljes keménységgel és zéró toleranciával kell fellépni.

A Die Presse arról ír: az osztrák rendőrség felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal és krízistábot is létrehoztak. Lázár János miniszter délután Budapesten közölte, hogy a teherautó rendszámát egy román állampolgár váltotta ki Kecskeméten. A Miniszterelnökség vezetője hozzátette, a járművet vélhetően szlovák cégtől vásárolták.

Wolfgang Brandstetter osztrák igazságügyi miniszter megrendülten nyilatkozott az ügyről: szerinte a szervezett embercsempészet a bűnözés legsúlyosabb, gátlástalan, gyilkos formája, ami ellen mind Ausztriában, mind egész Európában fel kell lépni.

Egyetlen román állampolgár sem érintett annak az Ausztriában elhagyott kamionnak az ügyében, amelynek rakterében megfulladt migránsokat találtak - közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium. A közlemény szerint Románia bécsi nagykövetségét az osztrák hatóságok arról tájékoztatták, hogy a jármű ideiglenes magyar rendszámokkal rendelkezik. "Az eddigi információk szerint egyetlen román állampolgár sem érintetett az ügyben. Az osztrák rendőrség folytatja a nyomozást" -  olvasható a bukaresti közleményben. A dokumentum hozzáteszi: Románia budapesti nagykövetségével a magyar hatóságok azt közölték, hogy a kamion ideiglenes rendszámát nem román állampolgár igényelte.

Pozsony kész segíteni a tragédia felderítésében 

A szlovák rendőrség készen áll arra, hogy segítséget nyújtson az osztrákoknak az osztrák A4-es autópályán elhagyott teherautóban holtan talált menekültek tragédiájának felderítésében - közölte Michal Slivka, a szlovákiai országos rendőrigazgatóság szóvivője csütörtökön Pozsonyban.

A halott menekültekkel teli teherautónak ugyan magyar rendszáma volt, de a kocsin az észak-szlovákiai Zsolna mellett működő Hyza húsüzem logója, valamint több szlovák nyelvű reklámfelirat látható - mutatott rá az Aktuality.sk pozsonyi hírportál. A reklámfeliratok alapján a prágai CTK hírügynökség szerint valószínű, hogy a teherautó valamilyen módon összefüggésbe hozható a Hyza húsfeldolgozó üzemmel. A Hyza 2006 óta a csehországi Agrofert mezőgazdasági és élelmiszeripari csoport része, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis cseh kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter.  

Karel Hanzelka, az Agrofert szóvivője a hírekre reagálva közölte: nem valószínű, hogy az Ausztriában talált teherautó jelenleg a Hyza tulajdonában van. „A cégnek hat kocsija van, a mozgásukat ellenőrző rendszer szerint jelenleg mind Szlovákia területén találhatóak. A Hyza ráadásul nem szállít árut Ausztriába. Meglehet, hogy olyan kocsiról van szó, amelyet korábban eladtunk, de az új tulajdonos még nem ragasztotta le a régi reklámokat. Ezt a feltételezést azonban még ellenőrizni kell"  - mondta Hanzelka újságíróknak.

A Hyza nagytapolcsányi központja csütörtök délután közölte: az Ausztriában talált tehergépkocsi azon 21 autó közé az autók tartozik, amelyeket 2013 és 2014 folyamán a cég eladott. "Sajnos néhány kocsi valószínűleg rossz kezekbe került" - jegyezte meg Mikulás Sranko, a Hyza szóvivője. Hozzátette: a cég azt már nem figyelte, hogy az új tulajdonos mit csinál a kocsin lévő Hyza-reklámokkal. Sranko megerősítette az Agrofert szóvivőjének közlését, amely szerint a Hyza jelenlegi autói az ellenőrző rendszer szerint mind Szlovákia területén találhatóak.








EZT OLVASTA MÁR?

X