Hivatalos: 160 ezer menekült átvállalását fogja javasolni Brüsszel


-A A+

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni jövő szerdán, hogy az EU-országok 160 ezer menekült befogadását vállalják át a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól - közölte pénteken Natasha Bertaud.

Az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője ezzel megerősítette a tagállamok között szétosztandó migránsok számára vonatkozó korábbi sajtóértesüléseket. Tájékoztatása szerint a 160 ezer főbe beleértendő az a 40 ezer ember is, akiknek az átköltöztetését májusban indítványozta a brüsszeli bizottság Olaszországból és Görögországból. Ezt egészítené ki az a további 120 ezer fő, akiket az előbbi két országtól, valamint Magyarországtól kellene átvállalniuk a többieknek.

A szóvivő hozzátette: a 120 ezer fő tekintetében még egyeztetés tárgya, hogy a három említett országtól egyenként hány menekültet kellene átvállalnia a többi tagállamnak. Mint ismert, több lap korábban arról írt, hogy Romániának közel 7000 menekültet kellene befogadnia.

A sajtótájékoztatón több kérdés hangzott el arról, mit szólna a brüsszeli bizottság ahhoz, ha Magyarország - mint ennek az eshetőségét Orbán Viktor miniszterelnök megemlítette csütörtöki brüsszeli sajtóértekezletén - kerítést húzna fel a magyar-horvát határon is.

Natasha Bertaud egyfelől felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar-horvát határ jelenleg a schengeni övezet külső határának számít, és az övezethez tartozó országok saját belátásuk szerint döntenek arról, hogy miként védelmezik az övezet külső határát.

Másfelől azonban Horvátország a schengeni övezet tagjelöltje. A brüsszeli bizottság már korábban is helytelenítette a határkerítések létrehozását - mondta. A szóvivő szerint ilyen kerítés felhúzása a magyar-horvát határon 'legalábbis nem kívánatos lenne'.








EZT OLVASTA MÁR?

X