Jean-Francois Copé a francia ellenzék új vezetője


-A A+

Több mint 24 órával az urnazárás után Jean-Francois Copét nevezte meg a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnöki posztjáért folytatott választás győztesének hétfő este a szavazást ellenőrző belső pártbizottság.jean-francois-cope-remporte-l-election

Az eddigi főtitkár a párttagok szavazatának 50,03 százalékával lett Nicolas Sarkozy utóda a pártelnöki székben, Francois Fillon volt kormányfővel szemben, aki mindössze 98 szavazattal kapott kevesebbet riválisánál.

Vasárnap este botrányba fulladt a választás, miután mindkét jelölt önmagát kiáltotta ki győztesnek, majd csalással vádolta meg a másik tábort. Az ellenőrző bizottság ezért többször is újraszámolta a 650 körzetben leadott szavazatokat, mielőtt kihirdette a hivatalos végeredményt.  "Nicolas Sarkozy (volt köztársasági elnökre) gondolok. És Jacques Chirac (azt megelőző államfő) kapcsán még személyesebb gondolataim vannak" - mondta az eredmény bejelentését követően Copé az UMP párizsi székházában. Hozzátette: "Felhívtam Francois Fillont és azt kértem tőle, hogy csatlakozzon. Tárt karokkal várom".

A volt miniszterelnök közölte, "tudomásul veszi" az eredményt. "A választáson tapasztalt számos szabálytalanságon kívül az is elképeszt ma este, hogy a politikai táborunk megosztottsága egyértelmű. Politikai és morális értelemben is. Ennek csökkentését és meghaladását tekintem mostantól a célomnak" - mondta Fillon.  A visszafogottabb és a párton belül centristább imázzsal rendelkező Fillonnal szemben médiasztárnak számító Copé nyíltan azt az álláspontot képviseli, hogy a jobboldalnak "gátlásoktól és tabuktól mentesen" nyitnia kell a valós problémákat felvető szélsőjobboldali szavazók felé. Egyértelműen átvette az előző elnökválasztási kampányból Sarkozy témáit és stratégiáját, akit politikai példaképének tekint. Tabudöntögető kijelentései közül a legutóbbi "a fehérellenes rasszizmus" volt, szerinte ugyanis a fehérbőrű franciák gyakran válnak a színes bőrű honfitársaik rasszista megjegyzéseinek célpontjává.

Copé korábban azt is jelezte: ha Sarkozy visszatér a politikai életbe, átadja neki helyét a 2017-es elnökválasztási kampányban. Egy közelmúltban közzétett felmérés szerint az UMP szimpatizánsainak kétharmada azt reméli, hogy Sarkozy visszatér és öt év múlva ő lesz ismét a jobboldal jelöltje az elnökválasztáson.  Copé Sarkozyhoz hasonlóan bevándorló családban született, és Párizs egyik elegáns negyedében orvoscsaládban nőtt fel. "Vallását nem gyakorló zsidónak" tartja magát, gyakran szokta hangoztatni, hogy apai ágon román nagyapja a húszas években az antiszemita üldöztetések elöl menekült el, anyai ágon pedig az egykoron Franciaországhoz tartozó Algériában élt francia-zsidó családból származik. A francia elitképző, az ENA elvégzése után több minisztériumban is dolgozott, 29 évesen a Párizs környéki Meaux polgármesterének választották. 2002 és 2005 között Jacques Chirac kormányának tagja volt különböző posztokon, Sarkozy pedig 2007-es elnökké választása után rábízta a nemzetgyűlési frakció, majd a jobbközép párt vezetését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X