Haramot hirdetnek az Orbán-kormány ellen a magyar muszlimok


-A A+

Orbán Viktor múlt heti rádióinterjújában a Magyar Iszlám Közösség szerint ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról, ezért vallási tiltást, azaz haramot hirdetnek a magyar kormány ellen.

Szerintük közösségük mindvégig békésen élt az országban, az új helyzetben felajánlott segítségre pedig nem reagált a magyar kormány hónapok óta. Soltész Miklós államtitkár nem érti a kritikát, hiszen több milliárddal támogatja az állam a közösséget.

Orbán Viktor múlt heti rádióinterjújában a Magyar Iszlám Közösség szerint ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról, ezért vallási tiltást, azaz haramot hirdetnek a magyar kormány ellen., a MIK elnöke nem akarja, hogy Magyarország iszlám állam legyen, csak vallászabadságot szertnének - mondta a csütörtöki Magyar Nemzetnek. Nem értik a kormány hozzáállását, ugyanis az országban a muszlim közösség nem követett el terrorcselekményket. "Ha békességben éltek, miért kell szítani a tüzet?" - tette fel a kérdést Bolek.

Több hónapja javaslatot tettek arra, hogy miként tudnának segíteni a migrációs válságban, azonban a kormány részéről nem kaptak választ. Soltész Miklós államtitkár számára meglepő, hogy haramot hirdettek a kormány ellen a muszlimok, hiszen az elmúlt években 2,8 milliárd forint értékű állami támogatást kaptak - bár nehezen érthető, hogy egy törvényi kötelességgel miért vág vissza az államtitkár. Soltész visszakérdezett, hogy a muszlim országokban mekkora támogatást kapnak a keresztény közösségek? Bolek minderre reagálva hozzátette, például az EU támogatásokhoz a magyar kormányon keresztül nem fértek hozzá, de Ausztriától, Svédországtól, Németországtól és Törökországtól kaptak támogatást.

A cikk kitért arra is, hogy az állítlagosan befogadott ezer egyiptomi kopt keresztény nem jelent meg egyelőre a magyarországi közösségekben. Ferenc pápa is hangsúlyozta legutóbbi audienciáján, hogy a templomoknak és a közösségeknek nyitott ajtóval kell várniuk a segítségre szorulókat, különben azok nem is templomok, csak múzeumok. Ezt megelőzően Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök ezzel szembenő nyilatkozatot tett a muszlimok vallású menekültekről. Viszont a katolikus egyház egyértelműen kiáll a pápai iránymutatás mellett, közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Beer Miklós váci főpap közölte a lappal, hogy "hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, hogy muzulmán vallású emberekkel kell majd együtt élnünk".








EZT OLVASTA MÁR?

X