Lemondásának körülményeiről beszélt Hende Csaba


-A A+

Lemondásának körülményeiről is beszélt Hende Csaba Szombathelyen, a Polgári esték elnevezésű civil rendezvényen.

A volt magyar honvédelmi miniszter kijelentette: a hétfői kormányülésen súlyos kritika érte a honvédség tevékenységét a műszaki határzár építésében, és mivel meggyőződése, hogy az építést végző katonák nem hibáztak, úgy érezte, hogy a felelősséget miniszterként neki kell vállalnia, ezért ajánlotta fel a lemondását. 

Azt mondta, a katonák augusztus elsejétől az öt hőségriadó közepette is hősiesen végezték a munkájukat, építették az első védelmi vonalat, most pedig építik a másodikat. 

Megjegyezte: vannak a politikában olyan helyzetek, amikor egy miniszternek le kell mondania. Japánban például, ha késnek a vonatok, lemond a közlekedési miniszter. Igaz ugyan, hogy nem ő állítja a váltókat, és nem ő vezeti a mozdonyt, de az egészért mégiscsak ő felel – fogalmazott.

Hozzáfűzte: Szombathely országgyűlési képviselőjeként büszke arra, hogy öt és fél éven keresztül honvédelmi miniszterként is szolgálhatta az országot. Elmondta, kormánypárti képviselőként választókerületében továbbra is Szombathelyért és a szombathelyiekért kíván dolgozni.

A Kormányzati Információs Központ hétfői tájékoztatása szerint aznap ülésezett a kormány nemzetbiztonsági kabinetje, ahol áttekintették az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, ezen belül beszámolót hallgattak meg a magyar–szerb határon épülő ideiglenes biztonsági határzár készültségi állapotáról. 

A kabinet ülése után Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, aki elfogadta. Orbán Viktor ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására Simicskó Istvánt kérte fel. 








EZT OLVASTA MÁR?

X