Osztrák bíróság: Magyarország nem biztonságos hely a menekültek számára


-A A+

Az osztrák közigazgatási bíróság hétfőn másodfokon azzal az indoklással állította le egy afganisztáni menekült kitoloncolását, hogy Magyarország nem biztonságos hely a menekültek számára.

Az egyedülálló nő korábban menedékkérelmet nyújtott be Magyarországon, azonban 2014 októberében továbbutazott Ausztriába, jelenleg több kiskorú gyermekével együtt  visszatoloncolása ellen küzd. A dublini egyezmény ügyében Magyarország lenne az illetékes. Ezt tavaly májusban a szövetségi bíróság meg is erősítette, Magyarországot akkor a menekültek befogadása szempontjából biztonságos országnak minősítette. 

A másodfokú bíróság szóvivője szerint egyedi esetről van szó, azonban a döntés iránymutató lehet más hatóságok számára is. 

A bíróság mostani döntésének indoklása szerint az emberi jogok európai egyezményének vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának megsértésének veszélye esetén nem kerülhet sor a kiadatásra. A bíróság másodfokú döntése szerint a helyzet Magyarországon 2014 októbere óta "jelentősen megváltozott", ezért a menekültügyi hivatal, valamint a szövetségi bíróság még folytatja a vizsgálatot, hogy Ausztria a menedékkérőket a dublini egyezmény értelmében Magyarországra visszaküldheti-e.

Az osztrák belügyminisztérium  közölte, hogy megvizsgálja az aktuális bírósági döntést, azonban minden ügy egyedi elbírálás alá esik.








EZT OLVASTA MÁR?

X