Erős földrengés után cunamiriadót hirdettek Chilében


-A A+

Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát, de sérülésekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír.

A fővárosban az épületek beleremegtek a földmozgásba, az emberek pedig az utcákra menekültek. Az első rengést perceken belül számos erős utórengés követte, és a teljes chilei partszakaszra, illetve Perura és az egyesült államokbeli Hawaii szigetére vonatkozóan is cunamiriadót rendeltek el az illetékes hatóságok.

A földmozgás epicentruma az Egyesült Államok földtani intézetének (USGS) mérései szerint 5 kilométerrel a felszín alatt, nem sokkal a chilei partoktól, Santiagótól 228 kilométerre északnyugatra volt. A rengést jelentések szerint még az epicentrumtól mintegy 1400 kilométerre lévő argentin fővárosban, Buenos Airesben is érezni lehetett.

Chile a világ egyik leginkább földrengésveszélyes országa, 1960-ban ott történt minden idők legerősebb, a Richter-skála szerinti 9,5-ös földmozgása is. 2010-ben egy 8,8-as erősségű rengés és az azt követő szökőár több mint 500 ember halálát okozta, és 220 ezer lakóházat pusztított el.








EZT OLVASTA MÁR?

X