A vártnál is több migráns érkezett egy nap alatt Horvátországba


-A A+

A vártnál is több, összesen öt és fél ezer migráns érkezett Horvátországba csütörtök reggelig - jelentette a horvát sajtó csütörtökön.

Ranko Ostojic belügyminiszter szerdán éjszaka újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy jelenleg ellenőrzés alatt tartják a határt, de ha nagyobb migránshullám érkezik Szerbiából, akkor teljesen más módszert kell alkalmazniuk. "Ez azt jelenti, hogy az Európai Uniónak hot spotokat kell építeni, hogy ott regisztrálják őket, még mielőtt a migránsok Horvátországba jönnének" - mondta. 

A migránsok egy részét az éjszaka folyamán már Zombor felé irányították a szerb hatóságok a horvátok kérésére, a vajdasági Bácsbezdán és a horvátországi Kiskőszeg (Batina) határátkelőre. Ez már a Baranyai háromszög, amely a magyar határ túloldalán fekszik.

Sajtóbeszámolók szerint szerda este még buszokkal szállították az embereket a tovarniki határátkelőről a befogadóállomásokra, éjszaka vonat is indult, amely 800 migránst szállított el. A 24 sata című napilap szerint azonban új vonatok és buszok nem érkeztek a határátkelőre, ahol már több ezren gyűltek össze. A lap újságírója szerint a helyzet "kezd ahhoz hasonlítani, amit Szerbiában és Magyarországon lehetett látni". A tovarniki vasútállomáson egyetlen mobil WC áll rendelkezésre a migránsoknak, és egyetlen csap van, amelyből ihatnak, és amely előtt folyamatos a sor. 

Vesna Pusic külügyminiszter szerdán a késő esti híradóban arról beszélt, hogy Horvátország néhány ezer menekülttel még meg tud birkózni, de több tízezerrel már nem. A műsorvezető kérdésére, mit fog akkor tenni a kormány, ha az illegális határsértők száma folyamatosan nő, azt válaszolta, segítséget kérnek az EU többi országától. 

A menedékkérők azután indultak meg az általuk eddig elkerült Horvátország felé, hogy a magyar hatóságok a magyar-szerb határon - amelyen keresztül az elmúlt hónapokban több mint 160 ezer határsértő lépett magyar területre - kedden határzárat léptettek életbe.

Horvátország területére lépve a migránsok egyúttal az Európai Unió területére is léptek, bár nem jutottak be a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe, amelynek a Horvátországgal szomszédos Magyarország és Szlovénia is tagja.








EZT OLVASTA MÁR?

X