Megjósolhatatlan a vasárnapi görögországi választások eredménye


-A A+

Választásokat tartanak vasárnap Görögországban, de egyelőre megjósolhatatlan, melyik párt alakíthat kormányt.

A csütörtökön és pénteken nyilvánosságra hozott öt közvélemény-kutatásból kettő a harmadik európai mentőcsomag elfogadása után lemondásra kényszerült Alexisz Cipraszt és a Szirizát hozta ki elsőnek, míg másik kettő szerint a konzervatív Új Demokrácia vezetője, Vangelisz Meimarakisz lehet Görögország új miniszterelnöke. Az ötödik felmérés döntetlent mutatott.

Bármelyik párt is győz, jelen állás szerint kevés esélye lesz arra, hogy megszerezze a szavazatok 38 százalékát, ami egy többségi kormány alakításához szükséges lenne. Az új kormánynak végre kell hajtania azokat a kényelmetlen reformokat, amelyeket a 86 milliárd eurós hitelcsomagért cserébe vállalt el hosszú alkudozás után a Ciprasz-kormány.

Az európai hitelezők azt szeretnék, ha a két nagy párt egységkormányt alakítana. Viszont a Sziriza elnöke még mindig felrója az Új Demokráciának, hogy adósságválságba taszította az országot. Ezzel szemben Meimarakisz populistának, hazardírozónak és felelőtlennek tartja a Szirizát, és el sem tudja képzelni, hogy egy ilyen erővel kormányozzon együtt.

Érdekes, hogy a Népi Egység, amelyet a Sziriziából kivált 39 keményvonalas képviselő alakított, csak egy számjegyű támogatásra számíthat. Ők ugyanis azt állítják, Görögországnak ki kell lépnie az eurózónából ahhoz, hogy a gazdasága talpra állhasson. Négyből öt görög viszont a megszorítások dacára is ragaszkodik a közös pénzhez, és az euróellenes párt tervét kivitelezhetetlennek tartja.








EZT OLVASTA MÁR?

X