A migránsok egymásnak ugrasztották a szerbeket és a horvátokat


-A A+

Tiltakozó jegyzéket küldött a szerb külügyminisztérium a belgrádi horvát nagykövetségnek, amelyben elítélte azt, hogy horvát tilalom miatt a szerb állampolgárok, illetve a szerb rendszámú járművek nem léphetik át a határ, a jegyzék az intézkedést a második világháború idején fennálló fasiszta Független Horvát Állam intézkedéseihez hasonlítja.

A belgrádi külügyminisztérium honlapján olvasható leírás szerint a szerb diplomácia úgy fogalmazott: "A Horvát Köztársaság rendvédelmi szerveinek ilyen fajta intézkedéseire - kiemelten a szerb úti okmányokkal rendelkező utasok elválasztására a többi utastól - nem volt példa a civilizált világban. Diszkrimináció szempontjából az intézkedés csak a múltbeli, a fasiszta Független Horvát Állam intézkedéseihez hasonlítható. Horvátország ezzel az intézkedéssel súlyosan sérti az Európai Uniónak, az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az Európa Tanácsnak és más olyan nemzetközi szervezeteknek az alapelveit, amelyeknek tagja."

A tiltakozó jegyzék szerint a szerb kormány azt kéri a horvát szervektől, hogy azonnal hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal.

Zágráb hétfő éjjel zárta le a belépő teherforgalom előtt az egyetlen még nyitva álló határátkelőhelyet Szerbia és Horvátország között. Szerbia válaszként szerda éjfélig adott ultimátumot a horvát kormánynak a határnyitásra, miután ez lejárt, Belgrád megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve a horvát árut szállító teherautók belépését. Erre válaszul a horvát hatóságok éjfél óta egyetlen Szerbiában regisztrált gépjárművet sem engednek be Horvátországba Szerbia felől, és egy ideig a szerb útlevéllel rendelkező emberek sem léphettek be. A horvát kormány azóta Twitter-üzenetben közölte, hogy Bosznia-Hercegovina és Magyarország felől beléphetnek a Szerbiában regisztrált járművek és a szerb állampolgárok is Horvátországba.

Szerb miniszterelnök: az őrültségre nem lehet válaszolni

Szerbia nem reagál a horvát kormány legutóbbi lépéseire, arra, hogy nem engedik be a szerbiai rendszámú járműveket Horvátországba - közölte csütörtökön Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök, aki szerint "a gazdasági intézkedésekre lehet válaszolni, de az őrültségre nem". Aleksandar Vucic a B92 televízió műsorában azt mondta: "azt hittük, már régen elmúlt az az idő, amikor az autóbuszra felszállva bárki azt mondhatta, hogy te, te és te, nem mehetsz tovább". A politikus hangsúlyozta, hogy a gazdasági intézkedésekre lehet gazdasági lépésekkel válaszolni, az őrültségre, valamint az "irracionális és eszelős lépésekre" azonban sehogyan nem lehet reagálni. Leszögezte: a horvát állampolgárokat és a horvát járműveket is beengedik Szerbiába. Hozzáfűzte, azt mindenki megérti, hogy Szerbiának válaszolnia kellett arra, hogy Horvátország a migránsválsággal összefüggésben leállította a Szerbiából jövő teherforgalmat, és emiatt Belgrád megtiltotta a Horvátországban regisztrált, illetve a horvát árut szállító teherautók belépését. Vucic szerint az európai uniós vezetők egyértelműen megmondták, méghozzá Horvátország képviselői előtt, hogy ebben az ügyben Szerbia nem, csak Horvátország tehető felelőssé.

"Vagy küldjék őket Magyarországra, vagy tartsák Szerbiában”

Napok óta azt kérjük Szerbiától, hogy ne árasszon el bennünket migránsokkal, amíg nem történik változás, Zágráb nem enged a szerb-horvát határzárból - közölte Zoran Milanovic horvát miniszterelnök csütörtökön rendkívüli sajtótájékoztatóján.  Kilencezer illegális bevándorló túl sok egy napra, ezen  változtatni kell - mondta. "Vagy küldjék őket Magyarországra, vagy tartsák Szerbiában - tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X