Erősödik az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a pártjában


-A A+

Németországban a menekültválság miatt erősödik és egyre nyíltabban mutatkozik meg az elégedetlenség Angela Merkellel szemben a kancellár pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU).

A CDU-ban a legtöbben pontosan azt gondolják, amit a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónál (CSU) ki is mondanak, vagyis hogy "jelezni kell, hogy nem tudunk mindenkit befogadni" - mondta a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak Steffen Kampeter, a CDU egyik tekintélyes parlamenti (Bundestag) képviselője, volt pénzügyminisztériumi államtitkár.

A kancellárnak a konzervatív CDU/CSU pártszövetség Bundestag-frakciójának keddi ülésén három órán keresztül kellett hallgatnia a panaszokat és bírálatokat a képviselőktől, akiken egyre nagyobb a nyomás a választókerületi pártszervezetek és a menekültválság miatt vészesen leterhelt helyi igazgatási, önkormányzati vezetők részéről. Angela Merkel háromszor szólalt fel a vitában, de nem tudta megnyugtatni a 310 fős frakciót.

Az ülés utáni napokban aztán nyilvános bírálat csak szórványosan jelent meg, de vasárnapi lapokban többen már névvel is vállalták véleményüket. Az általános vélekedés szerint a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése szeptember elején a dublini szabályokat hatályon kívül helyező lépés, és végzetes hiba volt Angela Merkeltől, és a kancellár több félresikerült megnyilvánulása - beszéde, gesztusa - is hozzájárult a menekülthullám drámai fölerősödéséhez.

A lakosság mást vár

"Nem lett könnyebb az élet a kancellár nyilatkozataitól" - fogalmazott egy másik vasárnapi lapnak, a Bild am Sonntagnak (BamS) Erika Steinbach, a frakció emberi jogi munkabizottságának elnöke. Hozzátette: a lakosság azt várja a konzervatívoktól, hogy "tartóztassák fel az áradatot".

A kancellár beszédéiben, nyilatkozataiban visszatérő elem, hogy Németország sikerrel megbirkózik a menekültválsággal. "Meg tudjuk csinálni! Feltűrjük az ingujjat és legyőzzük az utunkba kerülő akadályokat" - mondta Angela Merkel számos alkalommal. Bírálói szerint viszont más hangokat is meg kellene ütnie. Tovább kell lépni, "nem lehet megmaradni ennél a derűt sugárzó szövegnél" - mondta a BamS-nak Klaus-Peter Willisch parlamenti képviselő, a CDU Hessen tartományi szervezetének egyik vezetője.

A hatékony menekültpolitikához "nem elég mindig csak a humanitárius kötelességeket hangsúlyozni" - tette hozzá Mike Möhring, a párt türingiai szervezetének elnöke. A Welt am Sonntag szerint többen "kreatív" módszerekkel igyekeznek jelezni, hogy a CDU valójában nem változott meg, továbbra is a korlátozó, a biztonság fenntartására és a német értékek védelmére összpontosító bevándorlási politikát képvisel.

Integrációs törvény megalkotását sürgetik

Például Julia Klöckner, a párt Rajna-vidék-Pfalz tartományi szervezetének elnöke - aki 2016 tavaszán a tartományi választáson vissza akarja szerezni a CDU-nak a miniszterelnöki széket a szociáldemokratáktól (SPD) - a napokban felháborodást mutatva nyilatkozott egy menekültszálláson tett látogatásáról, mert nem fogott kezet vele egy imám (a muzulmán vallásban a szertartásokat vezető személy), arra hivatkozva, hogy vallása miatt csak férfiakkal foghat kezet.

Julia Klöckner az eset miatt egy úgynevezett integrációs törvény megalkotását sürgette. Hangsúlyozta: jogszabályban kell rögzíteni, hogy a Németországban befogadott menekülteknek, bevándorlóknak el kell fogadniuk a német társadalom alapértékeit. A CDU legfelső vezetésében érzékelik az elégedetlenséget, és azt mondják, hogy a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése nem jelent változást a párt politikájában.

Drámai mértékben fölerősödött a menekülthullám

Peter Tauber főtitkár a Welt am Sonntagnak nyilatkozva felidézte az a júliusban történt esetet, amikor egy palesztin menedékkérő kislány elsírta magát egy rendezvényen, mert a kancellár azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell. Ez a kijelentés "továbbra is érvényes, és nincs ellentétben azzal, hogy három hete egy vészhelyzet miatt rövid időre megnyitottuk a határokat" - emelte ki a CDU főtitkára.

A Magyarországról elindult menedékkérők beengedése óta viszont drámai mértékben fölerősödött a menekülthullám. A Deutsche Bahn vasúttársaság egyik vezetőjének szombati nyilatkozata szerint az utóbbi három hétben több mint 100 különvonattal összesen 130 ezer menedékkérőt szállítottak. Angela Merkel népszerűsége pedig csökkenésnek indult.








EZT OLVASTA MÁR?

X