Ferenc pápa: az egyház ne ítélkezzen, a családok javát keresse


-A A+

Szolidaritásra, bátorságra és őszinteségre szólította fel a rendes püspöki szinódus résztvevőit Ferenc pápa a családról szóló egyházi tanácskozás hétfői megnyitóján.

A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a szinódus nem parlamentként működik, vagyis nem az a célja, hogy alkut vagy kompromisszumot kössön. Azt nevezte a háromhetes püspöki tanácskozás feladatának, hogy az egyház és a családok javát keresse, s ne ítélkezzen. 

Az egyházfő köszönetet mondott a sajtónak, hogy figyelemmel követi a szinódus munkáját. . 

Erdő Péter bíboros, főlerátor a szinódus tartalmi egységeit ismertető bevezető beszédében szólt a kortárs családot és társadalmat érintő kihívásokról, a család hivatásáról és küldetéséről. Beszéde a szinódust előkészítő munkaokmány pontjait (Instrumentum Laboris) követte, amelyet júniusban mutattak be a Vatikánban. Erdő Péter - a szinódus első hetének témáiról szólva - hangsúlyozta, hogy az éghajlati és környezeti változások, a társadalmi egyenlőtlenség, az erőszak, a háborúk milliókat kényszerítenek hazájuk elhagyására egyedül vagy családjaikkal együtt. A magyar bíboros hozzátette, hogy a jóléti társadalmakat érzelmi éretlenség és törékenység uralja. Kijelentette, hogy az Európába naponta érkező több ezer migráns és menekült többségét fiatal férfiak alkotják, máshol a szülők keresnek külföldön munkát, hátrahagyva gyermekeiket. A világ számos részén a csak a túléléshez elegendő kereset nem teszi lehetővé a családalapítást. A jóléti társadalmakban viszont az egyéni szabadság mindenáron való megvalósítása riaszt el bármilyen intézményes kötelezettségtől, legyen ez a házasság vagy akár a korábban megszokott temetkezési formák. A bíboros kitért arra, hogy egyre emelkedik a házasságot kötők életkora a válások arányával együtt. Hangsúlyozta, hogy az anyagi bizonytalanság éppúgy mint a betegség is sebet ejthet a családokon.

Kitért a kortárs kultúra hatására, amely éretlenné és érzelmileg törékennyé teszi az embereket. Úgy fogalmazott, az internet torz használata elősegíti a pornográfia és az emberi testtel való kereskedelem terjedését.

A többi téma, közötte az elvált és újraházasodott hívők, az élettársi kapcsolatok, valamint az azonos nemű párok lelkipásztori kísérése a szinódus második és harmadik hetének ülésein szerepelnek napirenden. Erdő Péter az egyházi házasság felbonthatatlanságát hangsúlyozta. Kiemelte a minden ember iránti tiszteletet a szexualitástól függetlenül. 

Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkár elmondta, hogy a tanácskozás záródokumentumát október 22-én mutatják be és október 24-én szavaznak róla. Addig a szinódus délelőttönként általános ülésekkel, délutáni nyelvi szekciókban zajlik. A nagy számú résztvevő miatt a 270 püspök a plenáris üléseken fejenként egyszer, három percben szólalhat fel.     Baldisseri bíboros közölte, hogy a tavalyi rendkívüli szinódus után a családot érintő témákról az egyházmegyéknek küldött kérdőívre 102 válasz érkezett a Vatikánba, valamint több mint 400 vélemény plébániák, hívők, családok, civil szervezetek, egyházi egyetemek, akadémiák részéről.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X