A magyar muszlimok feloldották az Orbánék elleni haramot


-A A+

Visszavonta a vallási tiltást a magyar kormány ellen, sőt: Balog miniszter a budapesti mecsetükbe is meghívta a Magyar Iszlám Közösség, miután Orbán Viktor több alkalommal bel-és külföldön kiállt a hazai muszlimok mellett, valamint nyilatkozott az iszlámofóbia ellen.

A Magyar Iszlám Közösség szeptember elején hirdetett vallási tiltást, azaz haramot a magyar kormány ellen, miután Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában szerinük ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról.

A szervezet pénteki közleményében azt írta, örülnek, hogy Orbán Viktor azóta már több alkalommal bel-és külföldön kiállt a hazai muszlimok mellett, valamint nyilatkozott az iszlámofóbia ellen. (Orbán szeptember végén például azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy az iszlámot tiszteletben kell tartani, nélküle barbár lenne a világ egy tekintélyes része. "Nem érheti bántódás az itteni muszlimokat, de az érkezőknek és nekik is tiszteletben kell tartani a kultúránkat" – hangzott el Orbán részéről az interjúban.)

"Mindenképpen jó és meghatározó alapnak tekintjük az egyházunk és a hazai muszlimok jó viszonyának helyreállítását a kormánnyal. Reméljük, hogy a kézfogásra nyújtott kezünket nemcsak a miniszterelnök fogadja el, hanem azok a kormánypárti politikusok is, akik nem hallották meg az iszlámofóbia elleni üzeneteket" - írják közleményükben.

A miniszterelnök iszlamofóbiát több alkalommal elutasító szavai miatt a MIK visszavonja "haram" felszólítását, remélve, hogy a gyakorlatban is megmutatkozik az együttműködési és párbeszéd készség. A közleményben jelezték, hogy két hónapon belül várják szeretettel Balog Zoltánt egy látogatásra a budapesti mecsetbe, ahol még nem járt sem államtitkár, sem miniszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X