Újabb késelés Izraelben, ezúttal rendőrök az áldozatok


-A A+

Három izraeli rendőrt megkéselt egy palesztin férfi szombaton Jeruzsálemben. Az egyik áldozat súlyosan megsérült, a másik kettő könnyebben. A támadót a rendőrök megölték.

Reggel már volt egy hasonló támadás: akkor két ultraortodox zsidót sebesített meg egy palesztin támadó szintén az izraeli fővárosban. A fegyverest ez esetben is megölték.

Pénteken a Gázai övezetet irányító Hamász radikális szervezet vezetője egy új intifáda kezdetének nevezte a jelenlegi erőszakhullámot, és annak “erősítésére és fokozására” szólított fel.

Eddig még sem az izraeli vezetők, sem pedig a mérsékelt ciszjordániai vezetés nem beszélt “harmadik intifádáról”. Az első ilyen palesztin népfelkelés 1987 és 1993 között volt, míg a második 2000 és 2005 között, és palesztin részről több mint 5 ezer, az izraeli oldalon pedig mintegy 1200 halálos áldozatot követelt.

A felek közti feszültség legújabb kiéleződésének hátterében az áll, hogy a palesztinok vádjai szerint Izrael a korábbiaknál szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a jeruzsálemi Templomhegyet, ahol fontos zsidó és muszlim szent helyek is találhatók.

Több száz palesztin vett részt szombaton annak a 22 éves fiatalembernek a temetésén, akit az izraeli biztonságiak egy összecsapás során agyonlőttek szombat hajnalban a kelet-jeruzsálemi Suafat menekülttáborban.

Emellett a Gázai övezetben belehalt sebesüléseibe egy újabb palesztin, aki az előző napi összecsapásban sebesült meg – ezzel hétre emelkedett a pénteki halálos áldozatok száma.








EZT OLVASTA MÁR?

X