Szlovákia 50 rendőrt küld segíteni a magyar-szerb határra


-A A+

Ötven rendőrt küld Szlovákia Magyarországra, hogy korábbi kétoldalú megállapodás alapján a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáiknak segítsenek - a szlovák belügyminisztérium által már korábban kilátásba helyezett intézkedést szerdán hagyta jóvá a pozsonyi kormány.

A szlovák rendőrök október 20-án érkeznek meg Magyarországra. Teljes felszerelésüket és szolgálati autóikat a szlovák belügyminisztérium biztosítja, ellátásukról és szállásukról pedig Magyarország gondoskodik majd.

A szlovák belügyi tárca jelentéséből kiderül, hogy a magyar-szerb határra küldött szlovák rendőrök 12 órás műszakokban teljesítenek majd szolgálatot, úgy, hogy egy-egy járőrben két magyar rendőr és egy katona mellé lesznek beosztva.

A rendőrök panzióban vagy hotelben fognak lakni, ahol biztosítják nekik a legalább napi háromszori étkezést, illetve a negyedik étkezést éjjelre. A szálláshelyen a magyar fél biztosítja a szolgálati fegyver elzárására szolgáló fémszekrényeket. A magyar fél biztosítja továbbá az üzemanyagot a szolgálati autóba, illetve az olyan üzemzavarok esetleges kisebb javításait, amelyek a művelet idején keletkeznek.

A magyar belügyminisztérium október 5-i Ausztriához, Lengyelországhoz és Csehországhoz intézett, közös járőrözésre irányuló hivatalos segítségkérése háromoldalú tárgyaláson találkoztak az országos rendőrparancsnok-helyettes, illetve a nemzetközi rendőri együttműködési hivatal és az idegenrendészeti hivatal igazgatói a magyar féllel. Ezen állapodtak meg a művelet részleteiről.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X