Menekültügy: Johannis és Schulz jobb együttműködést sürget Törökországgal


-A A+

A Törökországgal bevándorlási ügyekben folytatott európai uniós együttműködés javításának fontosságát hangsúlyozta brüsszeli közös nyilatkozatában Klaus Johannis államfő és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

Az EP-elnök az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt folytatott megbeszélést román vendégével. 

A sajtónak nyilatkozva Johannis egyebek között kiemelte, hogy a menekültválság ellen annak gyökerénél kell hatékonyan fellépni, így nagyon fontos, hogy segítsék azokat az országokat, ahonnan a menekültek elindulnak. 

Szintén kiemelt figyelmet kell fordítani azokra az országokra, amelyeken keresztül vezet a menekültek útja az EU felé - tette hozzá, Törökországot említve név szerint. 

A menekültek mozgásának hatékonyabb ellenőrzését a jobb együttműködés révén lehet elérni - szögezte le az államfő. 

Schulz nem sokkal korábban nyilatkozott arról, hogy "intenzív" közös munkát kell folytatni Törökországgal, most pedig ezt kiegészítette azzal, hogy a szóban forgó országoknak szükségük van az unió támogatására.

Mint Johannis elmondta, kitértek a schengeni övezet hatékony működésének fontosságára is, beleértve a külső határok ellenőrzését, illetve az övezeten belüli mozgásszabadság megőrzését. Külön méltatta az államfő, hogy Schulz megerősítette: Romániának helye van a schengeni zónában.








EZT OLVASTA MÁR?

X