Az amerikaikat ledöbbentette az átalakított orosz hadsereg ereje


-A A+

A nyugati hírszerzési és katonai vezetők most kezdenek csak rádöbbenni, milyen modernizálást hajtottak végre Vlagyimir Putyin elnöksége alatt a hadseregben. Az oroszok ugyanis a két hete elkezdett szíriai légitámadásokon több fegyvert is először próbálnak ki élesben – idézi az Origo az amerikai sajtót.

Most próbálták ki először éles helyzetben többek között a Szu-34-es vadászbombázót és azt a hajóról indítható Kaliber robotrepülő, amelynek a hatótávolsága 2500 kilométeres, és amely néhány elemző szerint technológiailag fölülmúlja a hasonló amerikai fegyvert – számolt be a New York Times.

Korábban maga Putyin is úgy fogalmazott: az Egyesült Államok és a Nyugat remélhetőleg veszi az üzenetet, hogy Moszkvával éppen úgy számolni kell, mint a Szovjetunióval annak idején. „Végre a saját szemükkel is meggyőződhetnek róla: ezek a fegyverek valóban léteznek, az orosz hadiipar gyártja őket a legjobb minőségben, és vannak jól képzett embereink is, akik hatékonyan tudják ezeket használni” – jelentette ki az orosz elnök az állami televízióban sugárzott interjúban.

A szíriai akció azt bizonyítja, hogy az orosz hadsereg egyes területeken már felzárkózott az amerikaihoz, ami elemzők szerint különösen nagy szó ahhoz képest, hogy honnan indultak.

Sok szakértő szerint a legnagyobb meglepetést a robotrepülők terén érték el. A Kalibert például 2012-ben tesztelték először, és mostanáig nem vetették be élesben. Annak ellenére, hogy állítólag négy darab Iránban csapódott be, a Kaliber olyan technológiai ugrást jelent, ami komolyan aggaszthatja a NATO-t.








EZT OLVASTA MÁR?

X