Merkel: az EU-ba igyekvő ezrek nyomását kerítések nem fogják visszatartani


-A A+

Angela Merkel szerint a menekültválság miatt eljött az ideje annak, hogy a kelet-európai uniós tagországok viszonozzák az Európai Unió bővítésével kapott szolidaritást. A német kancellár erről péntek este beszélt pártja, a konzervatív CDU ifjúsági szervezetének (Junge Union) háromnapos hamburgi konferenciájának megnyitóján.

A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy a válság kezelésében mindenkinek részt kell vennie „képességeinek és lehetőségeinek megfelelően”.

Láthatóan eltérő elképzelések vannak arról, hogy milyennek kellene lennie az európai társadalomnak, ami önmagában nem gond, „de az nem lehet, hogy az emberi méltóság csak azt illeti meg, aki keresztény” - fogalmazott, hozzátéve: az emberi méltóság „egy muzulmánt is megillet, és igen szerencsétlen, hogy ezt muszáj külön elmondani”.

Úgy vélte, hogy az EU-ba igyekvő ezrek nyomását  kerítések nem fogják visszatartani, a bezárkózás pedig az okostelefonok korában kudarcra van ítélve.

Inkább a görög-török külső határ hatékony biztosítására kell összpontosítani, és ezért az EU-nak tárgyalnia kell Törökországgal, és törekedni kell a menekülthullámot kiváltó okok kezelésére - mondta a német kancellár.

„A menekültválság olyasmi, mintha a globalizáció fonákja lenne” - tette hozzá.

A németek mindig is értették a globalizációt, legalábbis azt az oldalát, hogy a jelenség támogatja az exportot, a német gazdaság egyik fő hajtóerejét, most viszont a globalizáció révén „a szíriai háború eljön hozzánk. Meg kell tanulnunk bánni ezzel is” - idézte a kancellárt online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Angela Merkel szerint nem érdemes számítani a válság gyors megoldására. „Nem hiszem, hogy túl sok lehetőségünk van”, és a türelmetlenség ugyan érthető, de tudomásul kell venni, hogy Németország „történelminek nevezhető, óriási feladat” előtt áll - mondta a kancellár.

Hangsúlyozta, hogy mindenképpen föl kell állítani a tranzitzónákat a határokon. „Nem nyugszom addig, amíg meg nem győzöm erről a szociáldemokratákat” - mondta Angela Merkel, utalva ara, hogy a CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) egyelőre elveti a konzervatívok elképzelését a határ térségében kijelölendő övezetekről, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kellene várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására.

Ugyanakkor a tranzitzóna is csak arra alkalmas, hogy rendezettebbé tegyék a menedékkérők beáramlását - mondta Angela Merkel.








EZT OLVASTA MÁR?

X