Az orosz légicsapásokban eddig 127 civil halt meg Szíriában


-A A+

A Szíriában szeptember vége óta tartó orosz légicsapásokban 370-en haltak meg, közöttük 243 felkelő és 127 civil - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű emigráns szervezet igazgatója az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz légierő által az utóbbi három hétben Szíriában megölt felkelők közül 52-en az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet fegyveresei voltak. A 127 polgári áldozatból 36 kiskorú, 34 pedig nő volt - derült ki a tájékoztatásból.

Oroszország szeptember 30-án indított légi hadjáratot Damaszkusz kérésére a polgárháború sújtotta közel-keleti országban, a szíriai kormányerőkkel együttműködve. Moszkva állítása szerint harci gépei az Iszlám Állam szervezetét és más terroristákat támadnak, de nyugati jelentések szerint az orosz célpontok között az Egyesült Államok által is támogatott, mérsékeltnek tekintett felkelőcsoportok is vannak.








EZT OLVASTA MÁR?

X