Csalódott kurd menekültek térnek haza Németországból


-A A+

Csak a múlt héten 50 kurd származású menedékkérő döntött úgy, hogy hazamegy Németországból. Magyarázatuk szerint nem jöttek be a számításaik, a menekülttáborokban rosszak a körülmények, verekedések is vannak.

A hazavándorló irakiak egyike, Mohammed Aziz Kádir azt mondta, csalódott, amikor meglátta a berlini menekülttábort. "Sokkolt a látvány, ahogy beléptem. Hatalmas különbség volt a képzeletemben élő Berlin és a valóságos között" – mondta a 24 éves férfi, aki két és fél hónapot töltött el a német főváros egyik külső kerületében egy tranzittáborban.

Arról álmodozott, hogy az érkezése után sütödét nyithat, a pénzből támogathatja otthon maradt családtagjait.

A menekülttáborban az után lett különösen rossz a helyzet, hogy egyre több ember érkezett. Naponta csak kétszer kaptak enni, a táborból pedig nem lehetett kimenni egy idő után. A németországi táborok lakói között verekedések törtek ki az elmúlt hónapokban, de maguk a németek is több alkalommal támadtak menekülteknek szállást adó épületeket. "Úgy éreztem egy idő után, hogy otthon jobban éltem" – fogalmazott a hazautazás mellett döntő férfi.

"A kisfiam félt, és szomorú volt"

Egy másik férfi, a 35 éves Nawaf Aliasz faluját az Iszlám Állam fegyveresei elfoglalták amég 2014-ben, és jazidi vallásúként menekülnie kellett, a terroristák ugyanis nem kímélték a sátánistának bélyegzett jazidikat. Ekkor került a Dohuk melletti menekülttáborba. Innen fiával hetekig utaztak, sőt 13 napot egy bolgár börtönben is el kellett tölteniük, mire nagy nehezen megérkeztek Németországba. Ott két menedékkérővel osztoztak egy szobán.

Elmondta, a német kormánytól az ételen kívül 540 euró pénzügyi támogatást is kaptak, de az gyorsan elfogyott. "A kisfiam félt, és szomorú volt. Nem talált barátokat sem." Végül úgy döntött, hogy inkább visszamegy a dohuki menekülttáborba, még akkor is, ha ott csak egy sátor várja – írja az Origo.








EZT OLVASTA MÁR?

X