Menekültválság: több százan jelentették fel Angela Merkelt


-A A+

Németországban több száz feljelentés érkezett a szövetségi legfőbb ügyészséghez Angela Merkel kancellár ellen az európai migrációs válsággal összefüggésben.

Az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes vádhatóság csütörtökön megerősítette a kancellár ellen százas nagyságrendben beérkező feljelentésekről szóló híreket.

Csaknem 400 olyan büntetőfeljelentést tettek Angela Merkel ellen, amely az ország biztonságát érintő ügyekben illetékes legfőbb ügyészség hatáskörébe tartozik. A hatóság szóvivője a feljelentések tartalmáról nem nyilatkozott, de közölte, hogy valamennyit megvizsgálják.

A Focus Online és a TAZ című berlini lap beszámolói szerint a feljelentők mindenekelőtt hazaárulással vádolják a kancellárt.

A Focus Online gyűjtése szerint az egyik feljelentő azt írta, hogy Angela Merkel a Magyarországról elindult menedékkérők beengedéséről szeptember 5-re virradóra hozott döntésével veszélybe sodorta az alkotmányos rendet, és olyan állapotokat idézett elő, amely akár a németek testi épségét és életét is veszélyeztetheti.

A feljelentő kiemelte, hogy a "harmadik világból származó, a (német) kultúrától idegen menekültek tömeges és a történelemben példa nélkül álló beáramlása" akár "teljes mértékben alááshatja" Németország alkotmányos rendjét.

A TAZ szerint nyilvánvaló, hogy a feljelentések özöne jobboldali radikális, populista csoportok tevékenységének tulajdonítható. Egy ismert jobboldali radikális portálon egy mintaszöveget is megjelentettek a feljelentők dolgának megkönnyítésére.

Holm Putzke, a passaui egyetem büntetőjogra szakosodott kutatója a Focus Online-nak azt mondta, hogy az ilyen feljelentések teljességgel megalapozatlanok, és a legfőbb ügyészség elutasítja majd őket, egyebek között azért, mert nincsen arra utaló jel, hogy a jelenlegi migrációs folyamatok fenyegetnék Németország fennmaradását, függetlenségét, területi épségét, alkotmányos rendjét.








EZT OLVASTA MÁR?

X