Megkezdték az egyiptomi légi katasztrófa áldozatainak hazaszállítását


-A A+

Repülőgép indult vasárnap este Kairóból Szentpétervárra az előző napon Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép életüket vesztett utasainak és személyzetének földi maradványaival. Az AFP kairói repülőtéri forrásra és az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik szóvivőjére hivatkozva jelentette, hogy az egyiptomi fővárosból felszállt egy gép a légi katasztrófában meghalt 224 áldozat közül 162-nek a földi maradványait szállítja Szentpétervárra.

A francia hírügynökség szerint vasárnap késő este még sem az egyiptomi, sem az orosz hatóságok nem tudták megállapítani a gép lezuhanásának az okát. Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyiptomi szárnya bejelentette, hogy az ő fegyveresei lőtték le a gépet. Ugyancsak vasárnap közölte a légi katasztrófák kivizsgálását végző, moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) vezetője, hogy a repülő már földet érés előtt darabjaira hullott. A roncsok húsz négyzetkilométeres körzetben szóródtak szét.

Orosz és egyiptomi szekértők Maxim Szokolov orosz közlekedési miniszter társaságában a helyszínre siettek, ahol megtalálták a két fekete dobozt. Mind Egyiptomban, mind Oroszországban megkezdték a vizsgálatot, miközben Franciaországból és Németországból várnak további szakértőket Egyiptomba annak a megszokott procedúrának a keretében, amelyet az Airbusokkal kapcsolatos szerencsétlenségek esetében végeznek. Szokolov egyébként korábban nem tartotta hitelesnek a merénylettel kapcsolatos változatot. "Megjelentek különféle információk arról, hogy a Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó orosz utasszállító repülőgép szerencsétlenségét terroristák által kilőtt légelhárító rakéta okozta volna. Ezt az információt nem tartjuk hitelesnek."

Az AFP által megkérdezett szakértők mindenesetre hangsúlyozták: mindaddig, amíg a fekete dobozokat nem sikerül kiértékelni, sem az nem zárható ki, hogy a gép fedélzetén bomba robbant volna, sem az, hogy esetleg - amikor a gép technikai okokból alacsonyabbra ereszkedett - földről kilőtt rakéta találta el.

A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) légitársaság Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó repülőgépe a felszállás után 23 perccel zuhant le a Sínai-félszigeten szombat reggel. A több mint 18 éves Airbus A-321-es típusú gépen 217 utas - köztük 17 gyermek - és hét főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki nem élte túl.

Vasárnap az orosz légügyi hatóság, a Rosztransznadzor elrendelte a Kogalymavia működésének ideiglenes felfüggesztését. A Lufthansa német és az Air France-KLM francia légitársaság után vasárnap a dubaji székhelyű Emirates is bejelentette, hogy járataik nem fogják használni a Sínai-félsziget fölötti légi folyosót, amíg ki nem derül a katasztrófa oka. Ugyancsak módosította a Sarm-es-Sejkből Moszkvába tartó járatainak útvonalát az eddig e légi folyosót használó Uralszkije Avialinii és a Nordvind orosz légitársaság.








EZT OLVASTA MÁR?

X