Szerbiában vizsgálat indult a Jobbik zentai irodanyitásával kapcsolatban


-A A+

Vizsgálatot indított a szerb államizgatási és önkormányzati minisztérium annak kiderítésére, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában. Annak ellenére, hogy a pártot a nyugat-balkáni országban nem regisztrálták, Szávay István, a párt alelnöke mégis irodát nyitott a vajdasági Zentán.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap keddi írásában felhívja a figyelmet arra, hogy a minisztérium nem tilthatja be egyetlen párt működését sem, arra csak az alkotmánybíróságnak van jogosultsága. "Szerbiának modern, demokratikus országként ki kell állnia az emberi jogok és a szabadság mellett, és el kell ítélnie a szélsőségek minden formáját, valamint a diszkriminatív viselkedést. Ugyanakkor tiszteletben kell tartanunk az ügymeneteket, amelyek más - ennél kevésbé egyértelmű - helyzetekben is megvédik a politikai tevékenységhez való jogot, ami a demokratikus társadalom alapja" - fogalmazott a Vecernje Novosti szerint Kori Udovicki államigazgatási és önkormányzati miniszter. A lap kiemelte, hogy a Jobbik Magyarországon "rosszul viszonyul " a nemzeti kisebbségekhez, különösen a romákhoz, az Országgyűlésben ellenzékből politizál, támogatottságát tekintve pedig a második legerősebb pártnak számít. 

Szávay István a múlt csütörtökön nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát Zentán, miután a hatóságok kétszer is betiltották a Jobbik pártirodájának működését Szabadkán. A megnyitón azt mondta: azért jött, hogy segítséget nyújtson a helyieknek a magyar állampolgárság és a szükséges dokumentumok megszerzésében, és tanácsot adjon az őket érintő problémák megoldásában. 

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ugyanakkor a hír hallatán úgy reagált: tudjuk, melyek a problémák, és hogy azokat hogyan lehet megoldani, nem kell nekünk magyarországi oktató. A Politika című belgrádi napilap beszámolója szerint a VMSZ elnöke azt is kiemelte, hogy tavaly, a szabadkai iroda sikertelen megnyitása után is hasonló véleményt fogalmazott meg. 

A vajdasági tartományi kormány elnöke, Bojan Pajtic elfogadhatatlannak tartja a Jobbik irodanyitását, mert szerinte egy "szélsőséges és soviniszta" szervezetről van szó. A Politikának adott nyilatkozatában Pajtic a Szerbiában nem regisztrált félkatonai szervezetnek nevezte a Jobbikot. Szerinte a rendőrségnek és az ügyészségnek reagálnia kell a történtekre. "Van elég szélsőség Szerbiában, nincs szükségünk behozatali szélsőségekre" - fogalmazott a vajdasági kormány elnöke.

A legerősebb szerbiai párt is reagált arra, hogy a Jobbik irodát nyitott Zentán. Igor Mirovic, a Szerb Haladó Párt alelnöke szerint a Jobbik képviselője nem végezhet olyan munkát Szerbiában, amellyel soviniszta javaslatait és ötleteit terjesztheti.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X