Az új kanadai kormány felét nők alkotják


-A A+

Szerdán tette le a hivatali esküt Kanada legfiatalabb miniszterelnöke, a 43 éves Justin Trudeau, akinek kabinetjét 50 százalékban nők alkotják, írja az Index a Time alapján.

A vállaltan feminista politikus már korábban megígérte, hogy megválasztása esetén (30 fős) kormánya felét nők alkotják majd, így a nemek aránya egyenlő lesz. Velük érkezett a szerdai eskütételre is David Johnston főkormányzó rezidenciájához, ahol lelkes tömeg fogadta.

Kanada ezzel óriásit ugrott előre a világ kormányzatait a nemek egyenlősége alapján rangsoroló listán: korábban a huszadik helyen álltak, Trudeau miniszterelnökségével pedig mindjárt a harmadik helyre kerültek. Még a washingtoni kabinetnek is csupán a negyedét alkotják nők.

A legjobb eredménnyel egyébként Finnország büszkélkedhet, ahol 16 miniszterből tíz nő, de még Svédország és a Zöld-foki Köztársaság is Kanada előtt áll. "Ez egy történelmi jelentőségű nap a nők számára" – mondta Sheila Copps, korábbi miniszterelnök-helyettes is.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X