Robbantások és lövöldözés Párizsban: sok a halott


-A A+

Terrortámadások történtek péntek este Párizsban, amelyekért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Körülbelül hetveb személyt egy koncerten gyilkoltak meg, de étteremben és utcán is lövöldöztek, emellett robbanások voltak egy futballmérkőzésen is. A halálos áldozatok száma 129. Franciaországban szükségállapotot hirdettek ki. Összeállításunk frissül.

Az eddigi események rövid összefoglalója:

  • Péntek este a francia nemzeti stadionban, a Stade de France-ban, a francia-német labdarúgó-mérkőzés közben két öngyilkos merényletet követtek el, valamint egy pokolgépet robbantottak a terroristák. Legalább hárman meghaltak a robbantásokban. A francia elnököt azonnal kimenekítették a stadionból.
  • Ezután több (összesen öt) helyszínen támadtak és lövöldöztek a terroristák. Tucatnyi embert megöltek, az emberek az utcán hevertek holtan. A legtöbb áldozattal járó mészárlást azonban a XI. kerületi Bataclan koncertteremnél végezték: mintegy 70 embert öltek meg.
  • A francia főügyész szerint legalább 129 ember halt meg; 352 sérült került kórházba, közülük 99 ember állapota súlyos. A terrortámadásokban meghalt két román állampolgár is.
  • Az Iszlám Állam magára vállalta a terrortámadásokat. Közölték, hogy „ez még csak a kezdet”.
  • François Hollande kihirdette a rendkívüli állapotot, és bejelentette, hogy újra bevezetik a határellenőrzést. A francia elnök emellett "könyörtelen háborút" hirdetett a terroristák ellen.

​21.47: Sajtótájékoztatót tartott François Molins párizsi ügyész, számos friss információt megosztva az elkövetőkről.

​21.30:francia államügyész szerint triacetone triperoxide volt az öngyilkos merénylők mellényében. Ezt a Sátán Anyjának becézett anyagot több, készen kapható vegyületből viszonylag egyszerűen és költséghatékonyan össze lehet állítani, viszont a rendőrségi kutyák nehezen szagolják ki. Nem véletlenül ez a terroristák egyik kedvelt robbanóanyaga, a nevét beütve az internetbe az első keresési találat az elkészítéséről szól.

21.08: Az Izrael, az Európai Unió és az Egyesült Államok által terrorszervezetként nyilvántartott Hamász elítélte a Párizsban történt "agresszív és barbár cselekedeteket", míg a nyugati országok által terrorszervezetként nyilván tartott csoportok listáján szintén szereplő Iszlám Dzsihád elítélte "az ártatlanok elleni bűncselekményt".

20.50: A bukaresti külügyminisztérium szombat esti közlése szerint a két román állampolgár is megsérült a párizsi merényletekben.

20.20: A halottak száma hivatalosan 129-re nőtt - jelentette be egy párizsi ügyész, Francois Molins egy sajtótájékoztatón. A BBC szerint azt is elmondták, hogy 352 sebesültet tartanak számon, ebből 99 kritikus állapotban vannak még mindig. (Index)

20.00: Fokozott biztonsági intézkedések mellett megtartják vasárnap a Magyarország-Norvégia Európa-bajnoki labdarúgó pótselejtező mérkőzést az Üllői úti Groupama Arénában - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.

19.50: A görög hatóságok szombati tájékoztatása szerint októberben Lérosz szigetén regisztrálták annak a szíriai útlevélnek a tulajdonosát, amelyet a péntek éjjeli párizsi merényletsorozat egyik helyszínén találtak az elkövetők holttestének egyike mellett.

19.10: Londoni elemzői vélemény szerint "szerkezeti léptékű váltást" jelez az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet működésében a párizsi merényletsorozat.

18.50: A Franciaországban munkát vállaló Lăcrămioara Pop és élettársa, Ciprian Calciu az a két román állampolgár, akik életüket vesztették a péntek esti párizsi merényletekben. A külügy már értesítette hozzátartozóikat a tragikus hírről – írja a voceatransilvaniei.ro.

​18.37: A belga rendőrség délután kivonult Brüsszel Molenbeek negyedébe, amit korábban kapcsolatba hoztak a párizsi támadásokkal. Állítólag a párizsi merénylők autójában egy Molenbeekből származó parkolójegyet találtak. Az RTBF tévé szerint egy embert már őrizetbe vettek a rendőrök. A tévé egyik forrása szerint két-három helyen tartottak házkutatást. A francia rendőrök által keresett fekete autónak is belga rendszáma lehet. Azt nem erősítették meg hivatalosan, hogy a párizsi támadásokkal függ össze a rendőri akció, de a névtelen források szerint ezért vonultak ki a rendőrök. A hatóságok szombat este majd sajtótájékoztatót tartanak.

​17.47Németországban megerősítették a biztonsági intézkedéseket a párizsi merényletek miatt - jelentette be szombaton a német belügyminiszter. Thomas de Maiziere berlini sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a merényletek "Németország ellen is irányultak", és Németország "továbbra is erősen a nemzetközi terrorizmus célkeresztjében van".

A szövetségi rendőrség megerősítette a Németország és Franciaország közötti vasúti és légiközlekedés ellenőrzését, és a biztonsági szervek minden erővel dolgoznak a merényletek lehetséges németországi vonatkozásainak feltárásán.

18.05: Bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelországnak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség ennek teljesítésére - közölte szombaton Konrad Szymanski, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel miniszter, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság kabinetjének tagja. A jobbközép liberális Polgári Platform távozó kormánya nyáron 2 ezer migráns befogadását vállalta el.

17.33: "Mély megdöbbenéssel és aggodalommal értesültünk arról a terrortámadásról, amely megrázta a teljes nemzetközi közvéleményt" – írta szombati közleményében a párizsi merényletekre reagálva Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

​17.31: Nem szállt fel az Air France 1741-es járata Amszterdamban, mert valaki a Twitteren azt írta, hogy majd csak figyeljék, mi történik ezzel a géppel.

16.38: Davide Martello zongortaművész a párizsi tragédia egyik helyszíne, a Bataclan koncertközpont előtt játszotta el John Lennon híres dalát, az Imagine-t - írja a BBC.A férfi korábban már megtette ugyanezt a Charlie Hebdo szerkesztőségében történt vérengzés után, az ukrajnai tüntetések idején, Isztambulban és Afganisztánban is.

16.36: Rendőrségi források szerint azonosították a koncertterem egyik feltételezett támadóját, egy francia férfit, írja az AFP. Az Europe 1 ehhez annyit tett hozzá, hogy ujjlenyomata alapján a Párizstól 35 kilométerre lévő Courcouronnes-ban élt. A Le Figaro szerint a férfi már nem volt ismeretlen a francia titkos szolgálatok előtt. A koncertteremnél négy támadó halt meg, hárman felrobbantották magukat, a negyedik lelőtték a rendőrök.

16.11: Bár Szíria elnöke, Bassár el-Aszad elítélte a péntek éjszaka elkövetett párizsi merényleteket, egy francia delegációnak már így fejtette ki a véleményét: "A nyugati államoknak, különösen Franciaországnak a közel-keleti térséggel kapcsolatos elhibázott politikája hozzájárult a terrorizmus terjedéséhez."

15.58: Irak, Irán és az öböl menti országok vezetői szombaton sorra elítélték a francia fővárosban előző éjjel elkövetett merényleteket, és nemzetközi fellépést sürgettek a terrorizmus ellen. Szolidaritását és részvétét fejezte ki: Mohammed Dzsávad Zaríf iráni külügyminiszter, Haider el-Abádi iraki miniszterelnök, Ádel el-Dzsubaír szaúdi külügyminiszter, Kalifa bin Zájid al-Nahajan sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnöke, ugyanakkor Kuvaités Katar is.

15.33: Ahmad Tajjib, az egyik legbefolyásosabb szunnita vallási vezető is nemzetközi összefogásra szólított fel a terrorizmus ellen. Szerinte a terrorizmusnak nincs köze a valódi iszlámhoz.

15.10: A londoni Gatwick repülőtéren a rendőrség információi szerint most le is tartóztattak egy férfit. A specialisták már a helyszínen vannak, hogy megvizsgáljanak egy gyanús csomagot, a vizsgálat miatt néhány járat késve indul a reptérről.

15.03: A Le Monde újságírója lefilmezte a Bataclan klubnál történt támadást:


Images de la fusillade au Bataclan de lemondefr

14.59: Szíriai útlevelet találtak a párizsi Stade de France stadion közelében elkövetett robbantások egyik öngyilkos merénylőjének holtteste közelében - közölték szombaton rendőrségi források.Az egyelőre nem állapítható meg, hogy a személyi okmány az elkövetőhöz tartozott-e.

14.56: Egyre több muzulmán tölt fel képet magárol a Twitter-re "Not in my name" (Nem az én nevemben) felirattal, így ítélve el a párizsi terror cselekményeket.

14.37: A Le Figarónak rendőrségi források azt is megerősítették, hogy a Bataclan koncertteremnél lövöldöző támadók nagyon jól beszéltek franciául, és a nyomozók kezében vannak az erről készült hangfelvételek.

14.33: A párizsi prefektúra szombaton ismételten arra kérte a párizsiakat, hogy amennyiben lehetséges, ne hagyják el a lakhelyeiket az előző esti, legalább 128 áldozatot követelő merényleteket után. A hatóságok ugyanakkor nem tiltották meg a városban a közlekedést, a véradó helyeken pedig délre hatalmas sorok alakultak ki. A Le Monde című napilap tudósítása szerint a véradó helyek túlterheltek, az embereknek legalább öt órát kell várakozniuk, hogy sorra kerüljenek, de senki nem megy el.

14.20: Két román állampolgárt szintén meggyilkoltak a párizsi merénylők péntek este – közölte a külügyminiszter szombaton.

14.07: Nicolas Sarkozy volt francia államfő szerint "totális háborút" kell a terrorizmus ellen folytatni és "gigantikus intézkedésekre" van szükség Franciaország biztonságának megerősítésére a párizsi merényleteket követően.

13.42: Az Iszlám Állam online közzétett közleményében a terrorszervezet azt írja, úgy tervezték a támadást, hogy megmutassák, Franciaország maradt a fő célpont.

13.35: A németek "együtt sírnak" és gyászolnak a francia néppel - mondta Angela Merkel német kancellár szombaton Berlinben, a kancellári hivatalban felolvasott sajtónyilatkozatában.

13.31:  A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) birtokában lévő információk szerint Romániát nem fenyegetik a párizsi merényletekhez hasonló terrortámadások – nyilatkozta szombaton a Digi24 televíziónak Ovidiu Marincea, SRI sajtóosztályának munkatársa.

13.24: Folyamatos felülvizsgálat alatt van a nagy-britanniai terrorkészültségi szint - mondta szombaton a Scotland Yard terrorelhárításért felelős főparancsnok-helyettese. Mark Rowley a BBC-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a brit elhárító szolgálatok jelenlegi hivatalos útmutatása szerint is "nagyon valószínű", hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri.

13.15: A merényletek miatt a tervezettnél egy nappal korábban, már szombaton hazatért Párizsból a német labdarúgó-válogatott, amely péntek este játszott barátságos mérkőzést a francia csapattal. A világbajnoki címvédő németek az eredeti tervek szerint csak vasárnap délben tértek volna haza. A terrorcselekmények miatt a párizsi meccs után már vissza sem mentek a szállodájukba, hanem a stadionban töltötték az éjszakát, és reggel különgéppel Frankfurtba tértek vissza.

13.09: Gyanús csomag miatt ürítették ki a londoni Gatwick északi szárnyát. Az embereket a repülőtér elé terelték.

13.07: A francia hírügynökségek szerint az Iszlám Állam hivatalosan is vállalta a merényleteket. Hollande már korábban is őket tette felelőssé.

12.52: Valószínűleg a párizsi merényletek elkövetőinek egyik segítőjét, egy montenegrói férfit vettek őrizetbe a napokban Bajorországban, jelentette a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság. 

12.31: Laurent Fabius francia külügyminiszter azt mondta, hogy a támadások is mutatják, hogy minden korábbinál fontosabb összehangolni a terrorizmus elleni harcot.

12.11: François Hollande a kormány válságtanácskozása után azt mondta, az Iszlám Állam fegyveresei követtek el "háborús cselekményt". A támadásokat külföldről szervezték meg, de voltak Franciaországban is segítőik.

11.20:  Az AFP igazságügyi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a támadások 128 ember életét követelték, és meghalt nyolc terrorista is. 180-an sebesültek meg, közülük 99 ember állapota kritikus.

Ünnepeltek a dzsihadista csoportok

10.55: Az Iszlám Állam propagandaügynöksége, az al-Hajat Médiaközpont formálisan is vállalta a felelősséget a párizsi támadásokért, amelyeket „csodának” nevezett – idézte a brit Independent hírét az Origo. Korábban a szélsőséges internetes fórumok figyelésére szakosodott SITE Intelligence Group közölte: a dzsihadista csoportok a közösségi portálokon, elsősorban a Twitter üzenőportálon ünnepelték a Párizsban elkövetett terrormerényleteket.

Több ezer tweetet tettek közzé, véres fotókkal együtt. „Nem magányos farkasok támadása volt, egy egész hadseregnyi oroszlán özönlik Franciaország szívébe” – írta például egy felhasználó egy később törölt bejegyzésben, és egy másik is azzal fenyegetett, hogy Párizs csak az első volt, Róma és Andalúzia következik.

10.50:  François Hollande államfő összehívta a védelmi tanácsot, amely megkezdte az ülését. Angela Merkel német kancellár és David Cameron brit kormányfő is rendkívüli tanácskozást tart a minisztereivel. Szombaton kora reggel Orbán Viktor vezetésével összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetjének munkacsoportja is.

10.45: Franciaország külföldi nagykövetségei előtt világszerte kifejezik együttérzésüket és részvétüket a helybéliek. Az AFP felvétele a moszkvai képviselet előtt készült.

10.35: A vezető román politikusok Facebookon reagáltak a párizsi merényletek hírére. Traian Băsescu volt államfő szerint Európának egyetlen muzulmán menekültet sem kellene befogadnia.

10.00: Bár hallották a robbanásokat, a Franciaország-Németország barátságos mérkőzés nézői csak a meccs végén tudták meg, hogy mi történt Párizsban.

9.47: Román halálos áldozatokról nincsenek hírek, ám a bukaresti külügyminisztériumban az éjszaka válságtörzset alakítottak, amely folyamatosan tartja a kapcsolatot a párizsi román nagykövetséggel és a francia hatóságokkal – közölte a külügy. A Hotnews szerint súlyosan megsebesült a támadásokban Andrei Marian Mihair omán újságíró, a France 24 munkatársa.

9.20:  Még nem tudni pontosan, hogy hányan haltak meg a merényletekben – írja az MTI. A Le Figaro jelentése szerint a hat helyszínen ennyi az áldozatok száma:

  • Bataclan: 82 halott; a támadók Allah Akbar kiáltással nyitottak tüzet a koncert látogatóira;
  • Stade de France: 4 halott; az első robbanás helyi idő szerint 21:20-kor történt, a válogatott meccsen jelen lévő François Hollande-ot azonnal evakuálták;
  • Rue de Charonne: 18 halott;
  • Rue Alibert: legalább 12 halott;
  • Boulevard Voltaire: egy halott. 

9.10: Folyamatos ügyeletet rendelt el a párizsi magyar nagykövetségen a terrortámadások miatt a külgazdasági és külügyminiszter péntek éjjel. Szijjártó Péter az M1 műsorában elmondta, egyelőre nincs információjuk magyar halálos áldozatról vagy sebesültről.

Meghalt nyolc terrorista

9.14: Nyolt terrorista meghalt. Egyet lelőttek a kommandósok, hét felrobbantotta magát. A terroristák a Bataclan koncertteremben rendezték a legnagyobb vérfürdőt. Ott mintegy száz embert ejtettek túszul, és alig valaki élte túl a támadást – idézett francia hírforrásokat az Origo.

9.00: Megerősítették a biztonsági intézkedéseket több amerikai nagyvárosban a Párizsban elkövetett terrortámadások után. Az intézkedések elsősorban New Yorkra, Bostonra, Miamira, Chicagóra, Los Angelesre terjednek ki. 

8.50: Francia hivatalos források hajnali friss információi szerint legalább 153 ember halt meg a párizsi merényletekben. Összesen 6 helyszínen támadtak: a francia nemzeti stadionnál, a Stade de France-ban, a La Belle Equipe bárban a rue Charonne-on, a Le Carillon barnál, a rue de la Fontaine au Roi-nál, a boulevard Voltaire-en, illetve a XI. kerületi Bataclan koncertteremnél.

A legtöbb embert, legalább 112-őt a Bataclannál ölek meg. Az AFP-nek nyomozói forrásból olyan információja van, hogy legalább 200 a sérültek, és 80 a súlyos sérültek száma. A párizsi főügyészség szóvivője hajnalban már arról beszélt, nyolc támadó halt meg eddig, közülük heten öngyilkos robbantás közben. Több támadó elmenekülhetett.

6.30: Megközelítőleg 150 személy halt meg a terrortámadásokban – írja a Guardian, a francia hatóságok legfrissebb adatait idézve. Több mint kétszáz sebesült van, közülük 80 állapota súlyos. Összesen öt helyen voltak robbanások és lövöldözések, közöttük két robbantásos öngyilkos merénylet.  A Bataclan koncertteremben kitört lövöldözésben legalább 120-an haltak meg.  Összesen nyolc merénylő halt meg.

6.00: A terrortámadások halálos áldozatainak száma meghaladja a 120-at – közölte hajnalban François Molins párizsi főügyész, aki sajtótájékoztatón tisztázta a sajtóban keringő információkat. Mint mondta: öt terroristát „ártalmatlanítottak”. Az ügyészség vizsgálja, a terroristák milyen szervezettel voltak kapcsolatban.

5.40: Mindenfelé heverő testekről, vérről és halottakról számoltak be a péntek éjjeli terrortámadások szemtanúi a Le Monde francia napilap internetes oldalának szombat hajnali tudósítása szerint.

2.06: Lekapcsolták az Eiffel-torony fényeit az áldozatokra emlékezve.

2.00: A Reuters jelenti: a Bataclan klubban véget ért a rendőrségi akció. Állítólag lelőttek két fegyverest.

1.51: Az AFP úgy tudja, hogy péntek este összesen 7 helyszínen zajlottak különféle terrortámadások Párizsban. A támadás körülményei és a módszerek alapján a legvalószínűbb az, hogy az al-Kaida áll a támadások mögött – mondta Bob Windrem, az NBC news szakértője.

1.42: Az AFP szerint a rendőrség megrohamozta a koncerttermet. A Figaro szerint több túszt kiszabadítottak már.

1.40: Mély megrendülését fejezte ki Angela Merkel német kancellár, aki egyértelmű terrorakcióknak nevezte a több helyszínen elkövetett merényleteket. Merkel azt mondta, "mélyen sokkolták a történtek". Berlinben bejelentette azt is, hogy a német kormány közvetlen kapcsolatba lépett a francia kormánnyal.

1.39: A France 24 és több internetes forrás arról számolt be, hogy a koncerttermben rekedt túszok a Twitter-bejegyzéseket tesznek közzé arról, hogy a terroristák egyesével végzik ki őket.

1.35: Két öngyilkos merényletet követtek el és egy pokolgépet robbantottak a terroristák a párizsi nemzeti stadion mellett, amelyben a francia és a német labdarúgó-válogatott játszott - közölte egy francia rendőri vezető a Stade de France közelében korábban történt robbanásokról.

1.27: Magyar férfi beszámolóját idézi az Index: "A koncert olyan 40 perce ment amikor két dal között hangokat lehetett hallani, elsőre nem tudtuk hogy mi az, nagyjából senki, aki az emelten volt olyan 20-30mp el később már lehetett tudni hogy mi van, hogy lőnek. Eredetileg olyannak tűnt hogy valami a hangcuccal nincs rendben." A teljes szöveg itt olvasható el.

1.25: A Twitteren írják többen: párizsi taxisok bérmentve szállítanak haza embereket.

1.24: Lövéseket hallani a koncertteremből, ahol a terroristák túszokat ejtettek - jelenti a Libération.

1.18: A Párizst ért példátlan terrortámadások miatt a francia főváros körül mozgósítják a katonaságot - jelentette be François Hollande. Az elnök azt is elmondta, hogy a biztonsági erők megrohamozták a támadások egyik helyszínét.

1.17: Szolidaritását fejezte ki a francia néppel a párizsi terrortámadások miatt az Európai Bizottság elnöke péntek éjjel. "Mélyen megráztak a Párizsban történtek" - írta Jean-Claude Juncker Twitter-üzenetében. A bizottság nevében tudatta: szolidaritásukat fejezik ki Franciaország népével.

1.04: Tudósítók szerint kis csoportokban embereket hoznak ki a Bartaclan koncertteremből. Az nem világos, hogy kiszabadított túszokról vagy eddig itt-ott rejtőzködő koncertlátogatókról van-e szó.

00.56: François Hollande francia elnök a lakosság bizalmát kérte, és elmondta, amint lehetséges, lezárják Franciaország és az Ile-de-France régió határait, hogy a terroristák ne juthassanak ki. Rendkívüli állapotot rendelt el.

00.50: A szabadság, egyenlőség, testvériség nem csak a franciák, hanem mindannyiunk értéke - mondta Barack Obama amerikai elnök a támadásokra reagálva. Mint közölte, felvették a kapcsolatot francia szervekkel, segítséget nyújtanak nekik. Hozzátette, nem akar arról spekulálni, hogy kik az elkövetők, ez a későbbiekben ki fog derülni.

00.47: Párizsiak fogadják be otthonaikba azokat, akik nem tudnak vagy nem akarnak metrón hazamenni.

00.41: A Guardian szerint valószínű, hogy egy negyedik helyen, a város központjában is támadások történtek.

Az Europe 1 egyik újságírója ott volt az Eagles of Death Metal koncertjén. A beszámolója szerint a koncert közepén 2-3, maszkot nem viselő férfi jelent meg a teremben, majd célzás nélkül kaszálni-sorozni kezdték a tömeget. Valószínű, hogy ezután ejtettek túszokat.

00.38: A Libération tudósítójának egy rendőr megerősítette, hogy a támadók túszt vagy túszokat ejtettek a Bataclan koncertteremben. Állítólag sikerült lelőni egy terroristát. Szemtanúk azt mesélték, a berontó fegyveresek automata fegyverekből tüzet nyitottak a sűrű tömegre, mindenütt vér folyt. Az Europe 1 - ki tudja, mennyire végleges - összegzése szerint csak a Bataclanban legalább 15-en haltak meg.

00.30: A Stade de France-ban, ahol telt ház előtt játszották este a francia-német barátságos meccset, teljes zűrzavar van.

00.26: A BFMTV szerint már 40 halott van.

00.20: Az AFP hírügynökség szerint túszokat is ejtettek a Bataclanban, nagyjából 60-an lehetnek a teremben. Szemtanúk beszámolói alapján két férfi ment be felfegyverkezve a klubba, ahol az Eagles of Death Metal koncertje zajlott. A környéket a rendőrök lezárták. 

A France 2 arról számolt be, Párizs tizedik és tizenegyedik kerületében egyszerre három helyen nyitottak tüzet a támadók. A tévével egy betelefonáló nő közölte a hírt. A helyszínre már kivonult a rendőrség – számolt be az MTI.

A Le Figaro információi szerint a lövöldözéssel egy időben három robbanás történt a Stade de France közelében, ahol Franciaország a világbajnok németekkel játszott barátságos mérkőzést. A robbanás hallatszik ezen a felvételen is:

Az i-Télé úgy tudja, Francois Hollande francia elnök ott volt a találkozón, a biztonsági emberek evakuálták az arénából és a belügyminisztériumba indult válságtanácskozásra.

A Figaro rendőrségi források alapján azt írta, hogy 26-ra nőtt a halálos áldozatok száma.

Címlapi illusztrációnk forrása: euronews.com








EZT OLVASTA MÁR?

X