Az ukrán miniszterelnök Moszkvát tette felelőssé a párizsi terrortámadásokért


-A A+

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök szerint jelentős részben Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója okozta a globális terrorizmus fellángolását. 

 A párizsi merényletekkel kapcsolatban Ukrajna állampolgáraihoz vasárnap intézett televíziós üzenetében Jacenyuk hangsúlyozta, hogy Oroszország tudatosan sértette meg az 1994-ben aláírt budapesti memorandumban Ukrajnának nyújtott biztonsági garanciákat, amelyeket cserébe kapott azért, mert önként lemondott atomfegyvereiről. Szavai szerint nincs kétsége afelől, hogy az ellenséges lépések, úgymint "a Krím Oroszország általi bekebelezése, a Donyec-medence elfoglalása, az erőszakos fenyegetések a Kreml részéről előmozdították a globális terrorizmus" kiteljesedését.

Az Ukrajnával szembeni orosz agresszió és a párizsi merényletek között párhuzamot vonva kijelentette, hogy a terror többféle formájában is ugyanaz: "emberi életek, egy másik nép függetlensége és a civilizált világ alapelvei" elleni támadásokban nyilvánul meg.

Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban megint hevesebbekké váltak a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok támadásai, és ismét katonák vesztik életüket a Donyec-medencében.

Jacenyuk kijelentette: egyetért a francia államfővel abban, hogy a péntek éjjel Párizsban történt támadások háborús cselekmények. Nemzetközi összefogást, határozott és kemény fellépést sürgetett a világközösségtől az agresszió és a terrorizmus ellen.

"Terroristákkal és agresszorokkal nem megbékélést szokás keresni, hanem meg kell őket semmisíteni" - hangoztatta. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a terrorizmus elleni küzdelemben nem szabad feláldozni a szabadságjogokat és az emberiességet. Kifejtette, hogy meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy a terrorizmus terjedésének megfékezésére tett intézkedések ne vezessenek totalitarizmushoz, idegengyűlölethez, más kultúrákkal, vallásokkal és nyelvekkel szembeni ellenérzésekhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X