Putyin elárulta, hogy kik pénzelik az Iszlám Államot


-A A+

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc fokozását ígérte Barack Obama amerikai elnök hétfőn a G20 országcsoport törökországi csúcstalálkozóján, de hangsúlyozta, hogy abba külföldi szárazföldi csapatokat bevonni hiba lenne. Vlagyimir Putyin ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az Iszlám Államot (IÁ) pénzelő 40 ország között megtalálható a G20-csoport több tagja is.

"A cél a (terror)szervezet megsemmisítése. (.) A harc csak akkor lehet sikeres, ha a lakosság mögötte áll. A külföldi szárazföldi csapatok katonai sikere a kivonulás után ismét megkérdőjeleződne" - hangsúlyozta az amerikai elnök. "Ezzel megismétlődne az, amit már láttunk" - tette hozzá.

Az amerikai elnök egyúttal hangsúlyozta, hogy Washington Szíriában követett stratégiája helyes. Obama elmondta azt is: kormánya már kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy az olyan csoportok számára, mint amilyen az Iszlám Állam, lehetséges egy nyugati célpontok elleni csapásméréshez szükséges képesség megszerzése. Az amerikai elnök ugyanakkor kitért arra is a párizsi vérengzéssel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok hírszerzésének nem voltak információi egy esetleges párizsi támadásról.

A Bassár el-Aszad jövőjével kapcsolatos "hatalmas" nézeteltérések mérséklődtek, és mindenki tisztában van azzal, hogy a szíriai elnök szerepével kapcsolatban kompromisszumot kell kötni - közölte David Cameron brit kormányfő, miután találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a G20-csoport törökországi találkozóján.

Az egyórás négyszemközti találkozót követően Cameron azt mondta, hogy az orosz elnökkel is nagyon jelentős nézeteltérései vannak Ukrajna és Szíria kapcsán, de azokban a kérdésekben, amelyekben egyetértés van, együtt kell működni Moszkvával. Ilyen például a terroristák finanszírozásának megakadályozása és a terrorizmus elleni védelmet segítő információcsere.

A brit miniszterelnök - elmondása szerint - leszögezte Putyinnak, hogy a szíriai mérsékelt ellenzék bombázását hibának tartja, és arra sürgette az orosz elnököt, hogy a nemzetközi közösséggel együttműködve támogassa a szíriai politikai átmenetet.

Putyin: a G20 több tagja is pénzeli az Iszlám Államot

Az Iszlám Államot (IÁ) pénzelő 40 ország között megtalálható a G20-csoport több tagja is - szögezte le hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök a G20-csúcstalálkozó után.

Az orosz elnök elmondta, hogy az Antalya melletti Belekben tartott nemzetközi találkozón orosz részről bemutattak több olyan légi felvételt, amelyek "világosan mutatják", milyen méreteket öltött az IÁ által folytatott illegális kőolaj-kereskedelem. Mint mondta, a levegőből látni lehet, hogy több tíz kilométer hosszan kígyóznak a tartálykocsi-sorok.

Putyin ismételten hangsúlyozta annak szükségességét, hogy egy nagy nemzetközi koalíció lépjen fel a terrorizmus ellen Szíriában. Az államoknak azonban előbb tisztázniuk kell, hogy kit tartanak terroristának és kit a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen fellépő politikai ellenzéknek - tette hozzá.

A házigazda Recep Tayyip Erdogan török elnök üdvözölte a G20 által képviselt határozott álláspontot a terrorizmussal szemben. Egyúttal azt kérte, hogy a terrorizmust senki ne keverje össze a menekültek problémájával, valamint azt is hangsúlyozta, hogy senki ne tegyen különbséget a terrorcsoportok között. Erdogan határozott fellépésre szólított fel Szíriában és Bassár el-Aszad elnök leváltását követelte.

Konferencia lesz a szíriai menekültek ügyéről

A G20 tagjai egyetértenek abban, hogy nemcsak katonai úton, hanem több intézkedés kombinációjával kell fellépni a terrorizmus ellen - közölte Angela Merkel német kancellár a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport törökországi találkozóján hétfőn.

Merkel azt mondta, hogy ezen intézkedések között helye van a hírszerzési együttműködésnek és az információk megosztásának, valamint az online kommunikáció megfigyelésének is. A találkozón sokan azt is "hangsúlyozták, és ez a pénzpiacokhoz is kapcsolódik, hogy meg kell akadályozni a terroristák pénzhez jutását" - közölte a német kancellár.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X