Hollande: semmilyen muzulmánellenes tettet nem tűrünk meg


-A A+

Francois Hollande francia államfő szerdán arra kérte a franciákat, hogy ne engedjenek a „befelé fordulás, a félelem, a túlzások kísértésének” a 129 áldozatot követelő múlt heti párizsi merényleteket követően. Azt is jelezte, hogy az önkormányzatokon szolgáló, eddig fegyvertelen rendőröket is felfegyverzik.

A szerda hajnalban, feltételezett terroristák ellen a Párizstól északra található Saint-Denis elővárosban elindított rendőrségi művelet „megerősítette, hogy háborúban állunk, a terrorizmus elleni háborúban, amely maga döntött arról, hogy háborút indít ellenünk” – fogalmazott az államfő a francia önkormányzati vezetők kongresszusán elmondott beszédében Párizsban.

„Az Iszlám Állam a terror által, saját gyilkosságai által szeretné a gyanúsítgatás, a megbélyegzés, a megosztás mérgét csepegtetni. Ne engedjünk a befelé fordulás kísértéseinek, ne engedjünk a félelemnek, sem a túlzásoknak” – tette hozzá.

Felvegyverzik a rendőröket

Az államfő jelezte, hogy az országos rendőrség és a csendőrség alkalmazottain kívül az önkormányzati alkalmazásban álló rendőröket is fel fogják szerelni fegyverrel. Ugyanis 3900 önkormányzati rendőrnek jelenleg nincs fegyvere.

A terrorizmust dicsőítő csoportokat és helyeket fel fogják oszlatni a rendkívüli állapot keretében, mégpedig azzal a törvényjavaslattal, amelyet a szerda reggeli kormányülésen vitattak meg – jelezte a köztársasági elnök. „Ha egyes emberek a terrorizmus dicsőítését folytatják bizonyos helyeken, egyesületekben vagy csoportokban, a ma reggel bemutatott törvényjavaslattal ezek feloszlathatók. Azonnal fel fogjuk őket oszlatni.”

Ugyanakkor Hollande azt is hangsúlyozta, hogy a merényleteket követően a társadalmi kohézió a legjobb válasz. „Hajthatatlannak kell lennünk a gyűlölet minden formájával szemben. Semmilyen idegengyűlölő, antiszemita, muzulmánellenes tettet nem tűrünk meg.”








EZT OLVASTA MÁR?

X