Francia kormányfő: a menekültválságot kihasználva érkeznek a terroristák


-A A+

Avéres párizsi merényletek kitervelői közül egyesek "a menekültválságot kihasználva" szivárogtak be Franciaországba - vélekedett a francia miniszterelnök csütörtök este. 

Manuel Valls kormányfő a France 2 közszolgálati tévécsatornának nyilatkozott, állást foglalva abban a vitában, hogy milyen körülmények tették lehetővé, a párizsi terrortámadás feltételezett kitervelői számára, hogy többször is oda-vissza megforduljanak Európa és Szíria között. Szerinte a schengeni rendszert "megkérdőjelezi (...), ha Európa nem teljesíti kötelezettségeit" a határok védelmében.

A francia köztévébe az európai igazságügyi és belügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának előestéjén meghívott Manuel Valls, azt követelte, "hogy minden, Franciaországgal határos ország maximálisan teljesítse kötelezettségét". A miniszterelnök ugyanakkor elismerte, hogy a merénylők közül "mások Belgiumban éltek már. Megint mások pedig - szeretnék emlékeztetni rá - Franciaországban" - mondta. 

Ezzel szemben Heiko Maas német igazságügy-miniszter szerint a párizsi terrortámadások után sem szabad a terroristákkal azonosítani a menekülteket. A terroristák többsége már az országban él, állampolgársága van – magyarázta. Mass azt mondta: "Párizs példája is azt mutatta, hogy a terroristák köztünk élnek. Szó sincs arról, hogy mindannyian menekültként érkeztek."








EZT OLVASTA MÁR?

X