Kihantolták Jasszer Arafat földi maradványait
Kihantolták kedden Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait, hogy nemzetközi igazságügyi szakértők meg tudják állapítani, mérgezés áldozata lett-e vagy sem – közölték nevük elhallgatását kérő palesztin tisztségviselők Rámalláhban.
Arafat maradványait egy mauzóleumban helyezték el annak idején, november 13-án kezdték előkészíteni a kihantolást, és most elszállították egy közeli mecsetbe, ahol palesztin orvosok mintákat vesznek a csontjaiból. Az iszlám törvényei szerint muzulmán ember maradványait csak muzulmán hitűek érinthetik.
Az exhumálásra a ciszjordániai városba érkeztek francia, svájci és orosz szakértők is, akik megkapják, majd hazájukban megvizsgálják a mintákat.
Arafat hálószobájából, irodájából és személyes tárgyaiból már korábban vettek mintákat. Maradványait még kedden visszatemetik katonai tiszteletadás mellett.A néhai palesztin vezető halálának okát azért vizsgálják, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak egy ruhadarabon, amely állítólag az övé volt. Az ügyben a franciaországi Nanterre ügyészségén rendeltek el nyomozást, miután a palesztin vezető özvegye, Szúha Arafat feljelentést tett ismeretlen tettes ellen gyilkosság miatt.
Arafat 35 évig irányította a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) és 1996-ben lett a PH elnöke. 2004 októberében súlyosan lebetegedett Rámalláhban, két héttel később egy párizsi francia katonai kórházba szállították. Arafattal agyvérzés végzett, de a francia doktorok nem tudták megállapítani, hogy ezt mi váltotta ki. 2004. november 11-én hunyt el, 75 évesen.
Elképzelhető, hogy Arafat maradványainak vizsgálata alapján sem tudják megfejteni a rejtélyt. A polónium 210-es atomszámú izotópja gyorsan lebomlik, és egyes szakértők azt állítják, nem lehet tudni, hogy a maradványokból vett minták elegendők-e a vizsgálathoz.
- 38766 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38768 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38768 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38769 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38771 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38771 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni