Bombalabort is találtak a magyarországi terrorellenes akcióban


-A A+

Bombalabort is talált a TEK a hétvégi akciója során, amelyben két csoportot fogtak el robbanóanyagokkal és fegyverekkel - mondta Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a köztévében kedd este. Megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.

Két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken - közölte Hajdu János, akit azután kérdeztek a műsorban, hogy a TEK délután bejelentette, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el a terrorellenes akciósorozatukban.

Hajdu János szerint az egyik esetben egy autóban fogtak el két embert, akiknél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is. A másik esetben - amelynek nemzetközi szálai is vannak - négy embert vettek őrizetbe. Ebben az ügyben egy Budapest felé tartó autóban találtak robbanóanyagot.

A TEK vezetője szerint ennél is fontosabb azonban, hogy a házkutatások során egy bombalabort is találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek "emberélet kioltására maximálisan alkalmasak". Hajdu János szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat "álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani".

Megismételte, hogy történtek már őrizetbe vételek, letartóztatások és a letartóztatottak végső száma szerdán derül ki. Még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.

Arra a kérdésre, hogy dzsihadistákról lehet-e szó, Hajdu János azt mondta, a TEK erre a következő napokban adhat választ. Azt is megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.








EZT OLVASTA MÁR?

X