A vallások közti párbeszédre szólít Ferenc pápa


-A A+

A keresztény-muzulmán párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlám szélsőségesek barbár támadásainak megelőzéséhez, amelyek közül több sújtotta Kenyát is - jelentette ki Ferenc pápa csütörtök reggel egy afrikai vallásközi és ökumenikus találkozón.

„A vallást soha nem szabad az erőszak igazolására felhasználni. Fiatalokat nagyon gyakran a vallás nevében tesznek szélsőségessé, hogy viszályt, félelmet keltsenek az emberek között, és szétszakítsák társadalmaink szövetét” - mondta Ferenc pápa Nairobiban, Kenya fővárosában. A katolikus egyház feje egy vallások közötti találkozón vesz rész Afrikában. 

Szerinte a vallások közötti párbeszéd nem luxus és nem egy választható lehetőség, hanem elengedhetetlen.  Kenyában az Al Shabab nevű iszlamista terrorszervezet leghírhedtebb támadását egy nairobi plázában hajtotta végre.

A katolikus egyház vezetője szerdán érkezett Kenyába. Hatnapos apostoli utazásának első állomása után Ugandába és a Közép-afrikai Köztársaságba látogat.








EZT OLVASTA MÁR?

X