Németországból vásárolták a párizsi merényleteknél használt fegyvereket?


-A A+

Egy német fegyverkereskedőnél vásárolhatták az internet "sötét bugyrában" a Párizsban használt fegyvereket a terroristák egy német lap szerint.

A Bild információi szerint Németországból származnak azok a fegyverek, amikkel a párizsi terroristák gyilkoltak november 13-án. A lap ügyészségi dokumentumokra hivatkozik.A dokumentumok szerint november elején négy Kalasnyikovot rendeltek a neten egy német fegyverkereskedőnél. A hatóságok egy bizonyos Sascha W. után nyomoznak, a 34 éves baden-württembergi férfi a darkneten adta el a fegyvereket. (Azokat az internetes szolgáltatásokat és helyeket nevezik így, amelyeket kifejezetten illegális célokkal rejtenek el a hagyományos internetről.)

A fegyverek közül kettő kínai gyártmányú AK47-es, a másik kettő pedig jugoszláv gyártmányú Zastava M70-es. A fegyvereket a lap szerint november 7-én adták el, a vevő arab származású lehetett. A nyomozás szálai Stuttgartba vezetnek.

Családja alibit szeretne szolgáltatni a 30 éves Mohamed Abrininek, aki ellen a héten adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot Belgiumban a párizsi terrortámadással kapcsolatban. A férfit két nappal a november 13-i mészárlás előtt egy autóban látták a szintén körözött Salah Abdeslammal egy autópálya benzinkútjánál Párizs közelében: állítólag egy Renault Clióban ültek, amelyet később használtak a támadáskor. A molenbeeki férfi testvére most azt mondja, látta Abrinit a merényletek napján, november 13-án délután öt órakor otthonában - jelenti az AFP híre alapján a Focus Online. A testvér szerint Abrininek aznap este negyed kilenckor találkozója volt jövendőbeli feleségével, hogy aláírjanak egy lakásbérleti szerződést és megkapják a lakáskulcsot. Azóta nem látta családja a férfit és arról sem tudnak, hogy Szíriába utazhatott. Mohamed Abrini még a szüleinél élt és kisebb bűncselekmények miatt többször ült börtönben.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X