Ismét gyerekek fulladtak vízbe a török partoknál


-A A+

Legkevesebb hat gyerek fulladt vízbe pénteken Törökország északnyugati partjainál, miután felborultak a menekültek Görögország szigetvilága felé tartó csónakjai.

Négy afgán gyermek holttestét találták meg Ayvacik körzet tengerpartján. Egy gumicsónakban utaztak, amelyben 55 szíriai, illetve afgán akart eljutni a török Leszbosz szigetre. A gumicsónak elsüllyedt, a többi 51 embert kimentették a török hatóságok.

Két szíriai gyermek Bodrum török üdülőhely közelében fulladt a tengerbe, miután felborult egy csónak, amely Kósz görög szigethez tartott. A többi 17 utast szintén kimentették - jelentette az Anadolu hírügynökség.

Eddig csak a török-görög útvonalon 500 ember vesztette életét, bár ezek az egyik legrövidebb utak az Európai Unió kapuját jelentő Görögország fellé. Az útvonalon a nemzetközi szervezetek szerint eddig legaláb 650 ezer ember jutott át. A legemlékezetesebb és egyben felkavaró eset egy 4 éves kisfú holttestének megtalálása volt szeptemberben, ami felhívta a figyelmet a tengeren menekülő és életüket veszélyeztető emberek sorsára - a tragédiában 5 gyermek vesztette életét 7 felnőtt mellett.








EZT OLVASTA MÁR?

X